Az egészséges számítógép-használat fontossága

Interjú Edie Adams okleveles ergonómussal

K: Mi az az ergonómia?

V: Az ergonónia az emberi teljesítménnyel és jóléttel foglalkozik a munkával, a tevékenységekkel, a készülékekkel, a szerszámokkal és a környezettel kapcsolatban. Az ergonómia az emberek testi, érzéki, kognitív és érzelmi aspektusairól meglévő ismereteinket alkalmazza biztonságosabb, hatékonyabb, kényelmesebb és vonzóbb termékek elkészítése céljából.

K: Meséljen arról, hogyan lett Önből ergonómus.

V: Pszichológiából szereztem BA diplomát, így sokat tanultam az emberi viselkedésről és a viselkedés kutatásáról. Mesterfokú diplomám van az ipari formatervezésen belül a környezettervezésből, ennek köszönhetően megismerkedtem azzal, hogyan jönnek létre tervezés útján az épített környezet dolgai.

Amikor ipari formatervezőnek tanultam, azt tapasztaltam, hogy a legjobb termékeim az emberekről meglévő tudásomból eredtek, ezért arra törekedtem, hogy még jobban felhasználjam ezt a tudásomat a munkámban. A diplomamunkám készítésére tehető az ergomómia szakmai elismerésének kezdete. Úgy láttam, hogy értékes az ilyen bizonyítvány, úgyhogy teljesítettem az okleveles ergonómusi (certified professional ergonomist, CPE) minősítés követelményeit.

K: Hogyan került kapcsolatba a Microsofttal?

V: 1991-ben a Microsoft egy egér tervezésén dolgozott, ez lett később a Microsoft Mouse 2.0. Azzal kerestek meg, hogy segítsek az emberi kéz képességeinek és korlátozásainak megértésében. Már Seattle-ben voltam ergonómiát és formatervezést tanulni, úgyhogy tudtam segíteni. Azóta is ergonómiával foglalkozom a terméktervezés és a felhasználóifelület-tervezés részeként. A Microsoftnak már hosszú ideje célkitűzése, hogy kiváló minőségű hardverekkel nagyszerű élménnyé tegye a számítógép-használatot.

K: Miért fontos, hogy az emberek odafigyeljenek az általuk használt egér és billentyűzet ergonómiájára?

V: Az egér és a billentyűzet az az eszköz, amelyet mindig használunk a munka, a társasélet, a szórakozás és az önkifejezés során. A technológia nyújtotta előnyök sokasága elsősorban az egérrel és a billentyűzettel végzett műveletekkel érhető el. Minden, a technológiával való találkozásunk a testi kényelemnek erre az alapjára építkezik. Tehát minden érv a mellett szól, hogy ezt az alapot a lehető legerősebbre építsük.

K: Milyen sérüléseket okozhat az ergonómiailag nem megfelelő eszközök használata?

V: A sérüléseket két kategóriára oszthatjuk, halmozott trauma okozta rendellenességekre (CTD), illetve ismétlődő megterhelésből eredő sérülésekre (RSI). Elsősorban lágyszöveti, illetve csont- és izomrendszeri sérülésekről van szó, amelyek idővel legyőzik a szervezet természetes védőrendszerét. Ha az embernek kibicsaklik a bokája futás közben, pontosan tudja, hogy mi okozza a merevséget és a fájdalmat. De ha a csuklója fáj az embernek, sokszor nem is képes felidézni, hogy mi mindent csinált a karjával és a kezével, így esetleg egy véletlen együttjárásnak tulajdonít ok-okozati összefüggést.

A CTD kifejlődéséhez három fő tényező járul hozzá: a testhelyzet (a testtartás, például a csukló hajlásszöge), az erő (a test nyugalomban tartásához vagy mozgatásához szükséges izomerő), illetve a gyakoriság (a kényelmetlen testhelyzetek, illetve a tartós izomi túlterhelés gyakorisága).

Ha az ember ismeri ezeket a tényezőket, és felismeri őket, amikor megjelennek a tevékenységeiben, akkor könnyebben hoz jó döntéseket arról, hogyan használhatja a lehető legkényelmesebben a számítógépet. A megelőzés sokkal hatékonyabb. Az Egészségügyi tanácsok számítógép-felhasználóknak című cikk tartalmaz néhány tanácsot és ötletet, amellyel kényelmesebbé lehet tenni a számítógép-használatot.

K: Miként járul hozzá a Microsoft Comfort Curve és Natural termékcsaládja ezeknek az egészségkárosodásoknak a megelőzéséhez?

V: A billentyűzet geometriája és az egér szerkezete kifejezetten a számítógépet használó emberi testnek megfelelően van megtervezve. Ezek a termékek azért látszanak másmilyennek, mert másmilyenek. Formájuk a testi kényelemre van optimalizálva. Ha rájuk teszi az ember a kezét, érzi ezt a különbséget.

A kényelem kulcsa a helyzetnek megfelelő billentyűzet és egér kiválasztása. Az egérnek meg kell támasztania a tenyér fölső részét, hogy az ujjak lazán lógjanak az egér fölött, és nagyon kicsi erőfeszítéssel tudják megnyomni a gombokat, miközben a csukló vízszintesen áll. Ehhez hasonlóan billentyűzetnek is lehetővé kell tennie, hogy az ujjak lógjanak a billentyűk fölött, miközben a csukló egyenes helyzetben van.

K: Hogyan alakították ki a Microsoft ergonomikus termékeit?

V: Az új Sculpt billentyűzet és egér tervezésének kiindulópontja az ügyfeleinkkel fenntartott szoros kapcsolat volt. Először azt a kérdést tettük fel, hogy mi az, ami a legnagyobb változást hozza a végfelhasználóink életében. Azt a választ kaptuk, hogy a kényelem, így arra a rengeteg kutatásra és vizsgálatra alapoztunk, amelyet a Microsoft Hardware ergonomikus termékei kapcsán elvégeztünk a Microsoft Mouse 2.0 kibocsátása és a Microsoft Natural Keyboard 90-es évek közepén történő megjelenése óta. A tervezés közben több száz felhasználó mondta el az ergonomikus termékeinkről a kipróbálás, a modellértékelés, az ergonómiai felmérés, illetve a pozitúra-teljesítmény vizsgálatok során kialakult véleményét.

Ahhoz, hogy egereink és billentyűzeteink formája megfeleljen felhasználóink szükségleteinek, a munkatársak egy hihetetlenül tehetséges és lelkes csapatára van szükség. Az eszközök kényelmességéhez kivételes műszaki tartalomnak és hibátlan funkcionalitásnak kell párosulnia. A különböző szakterületek együttműködnek a termék tervezése, gyártása és forgalmazása során, hogy a felhasználó élni tudjon ennek a kényelemnek minden előnyével.

Microsoft