Előfordult már Önnel, hogy vállalata irányítása során olyan problémával találta magát szembe, amely elsőre megoldhatatlannak tűnt? Felmerült már esetleg Önben az igény, hogy felgyorsítsa szervezete működését, egyszerűbbé és átláthatóbbá tegye az adatok kezelését, vagy esetleg szorosabbra fűzze kapcsolatát vevőivel?
Ne ijedjen meg a felmerülő problémáktól! A Microsoft Magyarország számos üzleti probléma megoldásában segédkezik nap mint nap. Jelen oldalunkon olyan, már megvalósult és bevezetett informatikai projekteket szeretnénk Önnek bemutatni, melyekben különböző méretű és profilú vállalatok üzleti, technikai vagy technológiai problémáiról, és azok sikeres megoldásairól számolunk be. Esettanulmányainkban nyomon követhetik az egyes Microsoft alapú rendszerek bevezetését, a probléma felmerülésétől kezdődően egészen a végső kialakításáig. Igyekszünk felvázolni azokat a szempontokat, amelyeket ügyfeleink a döntés során mérlegeltek, és ami alapján a végleges döntés megszületett.
Esettanulmányaink között olyat is találhat, melyben épp a saját problémáját látja viszont, és ezáltal egy lehetséges megoldás körvonala is kibontakozik. Az egyes példákban partnercégeink képviselői, és ügyfeleink mondják el a projekt bevezetése és használata során szerzett tapasztalataikat, melyek egyaránt hasznos segítséget nyújthatnak a tervezésben.
A „Részletes keresés” menüpont segítségével különböző paraméterek alapján (megoldás, termék, ügyfél, iparág, vállalat, partner) is keresgélhet az esettanulmányok között.
Ha úgy véli, hogy Ön már sikeresen alkalmazza a Microsoft szoftvereit, és tapasztalatait szeretné megosztani másokkal is, kérjük, jelentkezzen az msweb@microsoft.hu címen! A gyorsabb kézbesítés érdekében a levél tárgyában tüntesse fel az „Esettanulmány” kifejezést!
Egy anyagvizsgálatokkal foglalkozó vállalkozásnál nemcsak a laboratóriumokban kell az átlagosnál nagyobb rendet tartani. A beérkezett minták rendszerezéséhez és a vizsgálatok dokumentációinak elkészítéséhez elengedhetetlen egy jól kiépített, korszerű számítógépes rendszer, valamint a vizsgálati eredmények kiértékeléséhez és feldolgozásához szükséges célszoftverek. Mindezt ki is alakították a miskolci Metalcontrol Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző Központ Kft.-nél – csakhogy az évek során a rendszer elavulttá vált, 2007 elején pedig már nyilvánvaló volt, hogy komplett generációváltásra van szükség mind a hardverek, mind pedig a szoftverek terén.
Az ügyfélelégedettség további növelése és a működési kockázat csökkentése érdekében az MKB Bank egységesíteni kívánta a termékinformációk kezelését. A Pénzintézet tevékenységét összetett informatikai infrastruktúra támogatja, és ebben a környezetben az alkalmazottaknak a termékekre vonatkozó információkat több alkalmazásban is kezelniük kell. Az ebből eredő adatredundanciát és inkonzisztenciát a Bank a Microsoft SQL Server platformján kialakított termékinformációs adatbázissal (továbbiakban: TIA), és az adatok felvitelére szolgáló InfoPath űrlapokkal jelentős mértékben csökkentette. A projekt a folyamatok szabványosítására is alkalmat adott, megteremtetve a további integráció és automatizálás alapjait az MKB Banknál.
A XXI. század netpolgárai kényesek a vállalati szolgáltatások területén. A céginformáció és a statikus tartalom már messze nem elég semmire, senki nem vezetékes telefonszámot keres a weboldalon. Tartalomnak és funkciónak összefonódva kell kiszolgálni a három kattintásnál több után inkább tovább álló felhasználókat. A Generali ezen a téren nagyot lépett előre Microsoft .NET alapokra épített portáljának bemutatásakor: ügyfelei gyorsan, könnyedén és hatékonyan tájékozódhatnak, kaphatnak tanácsokat és köthetnek szerződést pillanatok alatt.
Microsoftos technológiára, a Microsoft Office Visio-ra épülő ViFlow folyamatmenedzsment eszközre alapozva tette átláthatóvá szerteágazó vállalati folyamatait a békéscsabai térség egyik legnagyobb munkáltatója, az antenna rendszereket és csatlakozókat gyártó Hirschmann Car Communication Kft., ahol a bevezetést követően egyrészt jelentősen egyszerűsödött a gyártási folyamatok fejlesztése, változtatása, másrészt az auditálás és az új dolgozók betanítása. A bevezetett megoldásnak köszönhetően a nagy autóipari partnereikkel, például a BMW-vel és a PSA-val, valamint a német anyavállalattal való együttműködés is gördülékenyebbé vált. A Hirschmann Car Communication Kft.-nél ma már elképzelni sem tudják, hogyan lehetne megoldani a vállalat auditálását egy ilyen, a dolgok menetét vizuálisan ábrázoló technológia nélkül.
Néhány évvel ezelőtt dinamikus cégfejlesztésbe kezdett az Arcadom Építőipari Zrt., céljaik között a létszámbővítés mellett a társaság regionális jelenlétének erősítése is szerepelt. Mindehhez azonban elengedhetetlen volt az informatikai rendszer korszerűsítése.
Kulcsszavas keresés
Kérjük gépelje be az érdeklődési körének megfelelő kulcsszót, vagy kulcsszavakat. Több szó
megadása esetén azokat szóközzel válassza el egymástól.