Merítsen ötletet!
Előfordult már Önnel, hogy vállalata irányítása során olyan problémával találta magát szembe, amely elsőre megoldhatatlannak tűnt? Felmerült már esetleg Önben az igény, hogy felgyorsítsa szervezete működését, egyszerűbbé és átláthatóbbá tegye az adatok kezelését, vagy esetleg szorosabbra fűzze kapcsolatát vevőivel?
Ne ijedjen meg a felmerülő problémáktól! A Microsoft Magyarország számos üzleti probléma megoldásában segédkezik nap mint nap. Jelen oldalunkon olyan, már megvalósult és bevezetett informatikai projekteket szeretnénk Önnek bemutatni, melyekben különböző méretű és profilú vállalatok üzleti, technikai vagy technológiai problémáiról, és azok sikeres megoldásairól számolunk be. Esettanulmányainkban nyomon követhetik az egyes Microsoft alapú rendszerek bevezetését, a probléma felmerülésétől kezdődően egészen a végső kialakításáig. Igyekszünk felvázolni azokat a szempontokat, amelyeket ügyfeleink a döntés során mérlegeltek, és ami alapján a végleges döntés megszületett.
Esettanulmányaink között olyat is találhat, melyben épp a saját problémáját látja viszont, és ezáltal egy lehetséges megoldás körvonala is kibontakozik. Az egyes példákban partnercégeink képviselői, és ügyfeleink mondják el a projekt bevezetése és használata során szerzett tapasztalataikat, melyek egyaránt hasznos segítséget nyújthatnak a tervezésben.
A „Részletes keresés” menüpont segítségével különböző paraméterek alapján (megoldás, termék, ügyfél, iparág, vállalat, partner) is keresgélhet az esettanulmányok között.
Szánjon rá egy kis időt, és merítsen ötletet!
Amennyiben bármelyik megoldás felkeltette érdeklődését, kérjük, keresse a Microsoft hivatalos partnereit (http://www.microsoft.com/hun/partner/default.aspx), vagy forduljon munkatársainkhoz a msweb@microsoft.hu címen!
Ha úgy véli, hogy Ön már sikeresen alkalmazza a Microsoft szoftvereit, és tapasztalatait szeretné megosztani másokkal is, kérjük, jelentkezzen az msweb@microsoft.hu címen! A gyorsabb kézbesítés érdekében a levél tárgyában tüntesse fel az „Esettanulmány” kifejezést!
Legfrissebb esettanulmányok
A Max Magyar a Windows® 7 segítségével ésszerűsíti ellátási láncát és javítja adatbiztonságát
A Max Magyar Kft. precíziós műanyag alkatrészeket készít hőre lágyuló műanyagból az elektronikai és az építőipar számára. A precíziós technológiájáról és alkatrészei kiváló minőségéről ismert vállalat megszerezte a Valeo 1000 minőségügyi tanúsítványt és a Valeo „A” kategóriájú beszállítója lett. Ebben ellátási lánca és professzionális gyártási technológiája is komoly szerepet játszott. A Max Magyar felismerte, hogy vezető alkatrészszállítói pozíciója megőrzéséhez fokoznia kell a hatékonyságot, a rendelkezésre állást és a biztonságot ellátási lánca minden pontján. Ennek érdekében a vállalat bevezette a Windows® 7 Professional operációs rendszert, amelynek segítségével felgyorsította üzleti folyamatait, csökkentette a számítástechnikai problémák gyakoriságát, lerövidítette a megoldásukhoz szükséges időt, és javította a helyi adatbiztonságot.
A Compton Informatikai Zrt. közel 3000 órát takarít meg ügyfeleinek a Windows® 7-tel
A Compton Informatikai Zrt. a magyar és a román informatikai szolgáltatópiac vezető szereplője. A vállalat ügyfélkörét főleg 25-30 PC-vel rendelkező kisvállalkozások alkotják. A Compton jelenleg 250 aktív szerződéssel rendelkezik.
Egy sikeres ERP-rendszer bevezetésének anatómiája (avagy: egy ügyvezető naplójából)
A Stiefel Eurocart Kft. 2007-ben csak második nekifutásra találta meg a cég számára ideális integrált vállalatirányítási rendszert. Előzőleg egy ismert világcég, az SAP Business One megoldásával próbálkoztak, de a telepítés és a testre szabás a több hónapos próbálkozás ellenére sem sikerült. A MultiSoft Kft. szakértői által javasolt és installált Microsoft Dynamics NAV azonban minden tekintetben kielégíti az elvárásokat – ami a megrendelő szerint főként a bevezetést végző cég alapos termékismeretének, a gyors és profi adaptációnak valamint az egyéni elvárások alapján fejlesztett igényes kiegészítő szoftvereknek köszönhető.
Személyre szabott banki szolgáltatások Microsoft Dynamics CRM-mel
Az MKB Bank stratégiájával összhangban olyan operatív CRM és front-end alkalmazást vezetett be a Microsoft Dynamics CRM 4.0 alapjain, amely egységes ügyfélképet ad és integrált módon kezeli az értékesítési kampányok minden csatornáját. A megoldás ezáltal a teljes értékesítési hálózat több mint ezer ügyintézőjének munkáját teszi hatékonyabbá, támogatva a vezetőket a teljesítmény visszamérésében és ösztönzésében.
A G-PORTÁL IS VIRTUÁLIS SZERVEREKEN FUT
A Sense/Net Kft. széles termék- és szolgáltatás-palettáján kiemelt helyen szerepel a G-Portál teljeskörű üzemeltetése és tartalommal történő kiszolgálása. A főként fiatalok körében népszerű oldal a hazai weblapok látogatottsági listájának 6-8. helyén szerepel, a webaudit.hu mérése szerint naponta közel 130 ezren keresik fel. Mivel a felhasználók több mint 400000 egyedi honlapot gondoznak, ezért igen jelentős erőforrások szükségesek a zökkenőmentes működtetéshez.
