BizSpark program
A Microsoft® BizSpark™ program célja az induló cégek felfuttatása és sikerének előmozdítása. A Microsoft BizSpark kedvező áron nyújtja a Microsoft szoftvereit az induló vállalkozásoknak abban az időszakban, amikor a legnagyobb szükségük, ugyanakkor a legkevesebb pénzük van rájuk. (A programban való részvétel ingyenes. A programban való kilépéskor illetve a három éves időtartam végén a Microsoft 100 dollár szolgáltatási díjat számít fel.)
A követelmények egészen minimálisak:
- Aktív részvétel olyan szoftveralapú termék vagy szolgáltatás fejlesztésében, amely központi részét képezi a cég jelenlegi vagy tervezett üzleti tevékenységének. A cég nem végezhetnek olyan üzleti tevékenységeket, mint a hoszting, webügynökség, rendszerintegráció, vagy kiszervezett termékfejlesztés.
- Ahhoz, hogy a terméklicenszeket üzleti felhasználásra igénybe vehessék, a vállalatnak SaaS (“Software as a Service”) szolgáltatást is fejlesztenie kell (bármely platformon), hogy az interneten szolgáltassa.
- A cégnek magántulajdonban kell lennie.
- A belépés időpontjában a cég kevesebb mint 3 éve folytathat üzleti tevékenységet.
- A cég éves bevétele nem haladhatja meg az 1 millió dollárt.
Mit kínálunk?
Szoftvereket:
- Fejlesztési eszközöket, platformtechnológiákat és éles licenceket
-
- A Microsoft® Visual Studio® Team System Team Suite (VSTS) összes szoftverét MSDN® Premium előfizetéssel
- Az Expression® Studio alkalmazást
- A VSTS Team Foundation Servert (standard edition)
- Éles használati jogokat a BizSpark programban történő részvétel során bármely platformon fejlesztett „szolgáltatásként nyújtott szoftver” (SaaS) megoldás internetes szolgáltatására, beleértve az alábbi termékeket:
- Microsoft Windows Server® (minden verzió az Enterprise-t is beleértve)
- Microsoft SQL Server® (minden verzió)
- Microsoft Office SharePoint® Portal Server
- Microsoft System Center
- Microsoft BizTalk® Server
Támogatást:
- Microsoft Developer Network (MSDN)
- A Microsoft fejlesztői hálózatának (Microsoft Developer Network, MSDN) online szolgáltatásai a Microsoft termékeire és technológiáira épülő alkalmazások fejlesztését segítik. A támogatott szakemberek körébe tartoznak az operációs rendszer iránt érdeklődő webfejlesztők és hardverfejlesztők, a különféle operációsrendszer-platformokat használó fejlesztők, valamint a Microsoft termékeinek alkalmazásprogramozási interfészeit és script nyelveit használó fejlesztők. Az információkat többféle csatornán tesszük elérhetővé: webhelyeken, hírlevelekben, fejlesztői konferenciákon, a szaksajtóban, blogokon és a szoftverdisztribúción keresztül.
- MSDN Library
- Hivatalos műszaki dokumentációs tartalom Microsoft Windows®-ra fejlesztőknek
- MSDN Premium
- A regisztrált fejlesztők mindegyike MSDN Premium előfizetést kap.
- Műszaki támogatás
- Vállalkozásonként két incidens támogatása. Ez nem szó szerint két telefonhívást jelent: a Microsoft két incidens megoldását vállalja, függetlenül attól, hogy ehhez hány telefonhívásra van szükség.
- Ügyféltámogatás
- Korlátlan támogatás a program résztvevőinek nem műszaki jellegű kérdésekben, hogy vállalkozásuk folyamatosan lépést tudjon tartani a fejlődéssel.
- Globális közösség
- A Microsoft BizSpark program részvevőjeként csatlakozhat globális szakmai közösségünkhöz (Microsoft BizSpark Network Partners) – kimondottan induló vállalkozásokra szabott, világszínvonalú jogi és pénzügyi szolgáltatásokhoz férhet hozzá, és segítséget kaphat a kezdő vállalkozásokra jellemző dilemmák megoldásához. Ráadásul bekerülhet a potenciális ügyfelek, partnerek és befektetők látókörébe és közelebbi kapcsolatot építhet ki ágazata legsikeresebb szereplőivel.
Oktatást
- Technológiai tréningek
- A BizSpark program résztvevői a rendelkezésre bocsátott technológiákra fejlesztői és üzemeltetési tréninget, architektúra-validálást, módszertani oktatást és más hasznos szakmai tudás-átadást kapnak.
- Üzleti tréninget
- A programhoz csatlakozott induló vállalkozások a tőkebevonási projektjükre való felkészüléséként üzleti tréningeken is részt vehetnek, többek között az alábbi témákban: üzleti terv készítés, vállalat- és projektértékelés, on-line kommunikáció, prezentációs képességek, üzleti angol nyelvtudás, projekt menedzsment, jogi és gazdasági ismeretek. A nemzetközi szervezésű tréningekre a BizSpark oldalon keresztül, a magyar előadásokra az Innovation Academy aloldalon keresztül jelentkezhet.
Láthatóságot
- Profilépítés
- Elhelyezheti vállalkozása profilját a Microsoft Startup Zone webhelyen, a BizSparkDB.com online címtárban, amivel felhívhatja magára a potenciális befektetők, partnerek és ügyfelek figyelmét. A Microsoft minden nap bemutat néhány kiválasztott Microsoft BizSpark vállalkozást a Microsoft Startup Zone webhelyen — ha értesülünk innovációiról, Ön is közöttük lehet!
Jóváhagyási folyamat
A regisztráció nem automatikus, egy jóváhagyási folyamaton megy végig minden jelentkező. A regisztráció lehet magyar nyelvű, azonban az alábbiakra figyelni kell:
- Működő webcímet kell megadni
- A weboldalnak tartalmaznia kell a cég szolgáltatásait, elérhetőségét.
- E-mail címként nem ingyenes postafiókot, hanem lehetőleg a weboldallal azonos domainben regisztrált mailboxot kell megadni.
- Működő e-mail címet és telefonszámot kell megadni
- A leírásnál néhány soros bemutatkozót kell írni
- Valós adatokat kell megadni
A Microsoft BizSpark programhoz való csatlakozással kapcsolatos további tudnivalókért kattintson ide.
A BizSpark programban részt vevő tagoknak hoztuk létre Innovation Academy képzéssorozatunkat, ahol a technológiai képzések mellett üzleti témákban is szervezünk oktatásokat. Tekintse meg aloldalunkat.