
Dinamikus informatikaA Microsoft idén tavasszal igazi termék-tűzijátékkal kápráztatja el vállalati ügyfeleit, felhasználóit. Természetesen önmagában az is örömteli, hagy egyszerre három fontos termékbejelentést tudunk tenni, ám a koncentrált fellépésnek tartalmi okai is vannak. Évekkel ezelőtt hirdettük meg a dinamikus rendszerek kezdeményezést (Dynamic Systems Initiative), s most, a kiszolgálóplatform három termékének útjára bocsátásával a Microsoft közelebb került e filozófia megvalósításához. Az alapgondolat egyszerű, ugyanakkor alapvetően változtatja meg a vállalati informatika jellegét, ami egyelőre leginkább abban merül ki, hogy az IT –részlegek igyekeznek időben válaszolni az iparág fejlődéséből adódó kihívásokra. Felmérések bizonyítják, hogy az informatikusok idejük négyötöd részét töltik a problémák kiküszöbölésével, reaktív tevékenységgel. Ez azt is jelenti, hogy munkájuknak alig több mint 20 százalékát fordítják a jövőt építő, értékteremtő megoldások vizionálására és megvalósítására. A Microsoft célja, hogy ez az arány megforduljon, és az informatika elsők között kapjon helyet a vállalat értékteremtő folyamataiban. Az ilyen működés alapja a dinamikus informatika, ahol a rendszerek rugalmas együttműködését a platform integráltsága segíti. A 2008-as esztendőben mérföldkőhöz érkezett ez a kezdeményezés, ugyanis most a Windows Server 2008, az SQL Server 2008 és a Visual Studio 2008 együttes bejelentésével egyértelmű jelzést adunk a piacnak: ha a három termék ugyan nem is jelenik meg teljesen egyszerre, de alapvetően együvé tartoznak – rugalmas alapot nyújtva az ügyfeleknek és eszközöket a partnereknek, hogy hatékony saját megoldásokat és termékeket építsenek. Biztonságos, magas rendelkezésre állású és megbízható platformot adnak az üzleti-kritikus feladatok és alkalmazások számára, a webalkalmazások új generációjának fejlesztéséhez, optimalizálásához és üzemeltetéséhez. A beépített élenjáró virtualizációs technológiáink segítségével növelhető a hardverek kihasználtsága, optimalizálható az informatikai infrastruktúra, egyszerűbbé válik az üzemeltetés, és ezzel összefüggésben természetesen csökkenthetők a vonatkozó költségek is. Végül, de nem utolsósorban új termékeink segítségével a szervezet valamennyi munkatársa számára hozzáférhetővé válnak a napi munkájukhoz szükséges adatelemzések és egyéb fontos információk – természetesen az általuk ismert és megszokott Microsoft Office környezetben. A márciusi nagy tűzijáték tehát nem rövid időre, hanem reményeink szerint tartósan elkápráztatja a Microsoft ügyfeleit. Deme Csaba |
|