Időpont: 2011.11.21.

INFO-FRAME Kft.

A szolgáltatás a felhőbe megy

Az Info-Frame Solutions Kft. éveken át egyedi megoldások fejlesztésével foglalkozott. Tavaly év vége óta a Microsoft Windows Azure platformjára alapozva bérleti konstrukcióban, szolgáltatásként (SaaS – Software as a Service) kínálják Resourcr 4-TIME elnevezésű alkalmazásukat. A megoldás iránt főként azért érdeklődnek a kis- és középvállalkozások, mert így új hardver-beruházások nélkül, alacsony havidíjért vehetik igénybe a korszerű idő- és erőforrás menedzsment szoftver funkcióit.

Az ügyfél

Nem kellett hozzá különlegesen képzett informatikus, nem kellett speciálisan erre a területre képzett szakember – ugyanolyan informatikus-csapattal oldottuk meg az áttérést, mint amilyen egy hagyományos szoftver kifejlesztéshez szükséges. Az Azure olyan felületet, olyan fejlesztési környeztet kínál, amely komolyabb előképzettség nélkül is jól kezelhető.
Misángyi Balázs
architekt,
Info-Frame Kft.

Az 2005-ben alakult Info-Frame Kft. az informatikai tanácsadás mellett főként az úgynevezett nagyvállalati szoftverek kifejlesztésére szakosodott – több hazai pénzintézetnél vettek részt sikeres projektekben. Tapasztalataik, valamint munkatársaik folyamatos képzéssel támogatott szakértelme eredményeképpen a cég a pénzintézeti szféra elismert SharePoint és .NET szakértőjévé vált.

Egyedi szoftver-megoldásaikat eredetileg belső használatra fejlesztették, később – a tanácsadói munka során felmerült igényekre válaszolva – értékesíteni is kezdték azokat.

– Korábban a saját fejlesztésű idő- és projektmenedzsment szoftvereinket a szokásos módon kínáltuk az ügyfeleknek, ahol a használatbavételhez rendszerbe kellett állítani egy erre a feladatra dedikált web-szervert, amelyre installálhattuk az alkalmazást. A megrendelő hosszú távra kapta meg a licencet, a szoftvert természetesen minden új verzió kifejlesztésekor frissítettük. – vázolja fel az alaphelyzetet Misángyi Balázs, az Info-Frame Kft. architektje.

Az üzleti probléma

Új ügyfél-igények – rugalmas reagálás

A cég kis- és középvállalkozások kategóriájába tartozó ügyfeleinek körében azonban egyre többször merült fel az igény a szolgáltatásként, havi díjért igénybe vehető megoldások iránt. Az ok könnyen megérthető, hiszen a bérleti konstrukcióban nincs szükség új hardver-beszerzésekre, ráadásul a szoftver által kínált funkciók már a szerződéskötést követő órában használatba vehetők.

Az Info-Frame Kft. gazdasági és informatikai vezetői számára kézenfekvőnek mutatkozott, hogy az új igényeket a számítási felhő (Cloud Computing) közbeiktatásával elégítsék ki. Az elhatározást rövid időn belül tett követte: a Microsoft Windows Azure platformjára építve alakították ki az azóta Resourcr néven ismertté vált és forgalmazott termékcsaládjukat.

A felhő-alapú szolgáltatásokra történő váltás megvalósítását 2010. novemberében az egyik kiemelt ügyfél konkrét igénye indította el. Mivel a cég szakemberei már korábban is folyamatosan figyelemmel kísérték a számítási felhő kínálta lehetőségeket, így a váltás nem okozott nehézségeket.

– Már az első megkeresések is jól mutatták, hogy a mikro-vállalkozások, a kis- és közepes kategóriájú ügyfelek nem a hagyományos dobozos licence-konstrukciót preferálják. Számukra sokkal előnyösebb, ha nem megvásárolják, hanem hardver-beruházás nélkül, bérleti konstrukcióban használhatják a Resourcr 4-TIME által kínált funkciókat. A Microsoft Windows Azure platform választásakor azonban fontos szempont volt az is, hogy ezzel a megoldással cégünknél sem volt szükség újabb eszközök beszerzésére, hiszen a hardveres erőforrásokat is a Microsoft biztosítja – foglalja össze az előnyöket Győrfi Piroska, az Info-Frame Kft. ügyvezető igazgatója.

Misángyi Balázs architect így emlékszik vissza az áttérésre: – „A Microsoft felhő-platformja, a Windows Azure 2010 áprilisa óta érhető el Magyarországon. Korábban is készültünk a számítási felhőre való áttérésre, az új fejlesztéseket azonban csak az év második felében, az ügyféligények felmérése után kezdtük el megvalósítani. Az egyértelműen látszott, hogy növekvő kereslet lesz a bérleti konstrukcióban, a megállapodást követően szinte azonnal elérhető szolgáltatásokra. A Resource termékvonalat már az Azure platformon valósítjuk meg. A lényeg, hogy – a korábbiaktól eltérően – most nem a felhasználó szerverére installáljuk az alkalmazásokat, hanem a Microsofttól bérelt hosting-környezetbe telepítjük azokat. A Resourcr 4-TIME például az erőforrás-menedzsmenttel kapcsolatos feladatok tervezésében, az elvégzett munkák különböző szempontok szerinti nyilvántartásában nyújt támogatást. Segítségével a munkatársakat különböző feladatokra lehet allokálni, a felhasználók saját maguk riportolják az egyes feladatokkal eltöltött időt, így a projektvezető naprakészen követheti, hogy ki, melyik feladaton és mennyi ideig dolgozott. Nagy előny, hogy az Azure platformnak köszönhetően az ügyfelek a mindenkori igényeikhez igazítva növelhetik vagy csökkenthetik a licencek számát, tehát a vállalkozás aktuális méretéhez igazítva, rugalmasan skálázható a felhasználói kör. Megrendelőink között vannak 5-10 fős vállalkozások is, de megtalálhatók az 50-100 felhasználói licencet bérlő ügyfelek is.” – fogalmaz Győrfi Piroska ügyvezető.

A weben megtaláltunk minden olyan információt és letölthető dokumentációt, ami az első lépésekhez szükséges volt. Ezekből gyorsan kiderült, hogy a webes alkalmazásunkból elegendő egy varázsló-felületen „végig kattintgatni” az új beállításokat, aminek végeredményeként már egy Azure-alapú webes alkalmazást kaptunk. Az adatbázis Microsoft-szerverekre történő „kiköltöztetése” ugyanígy egy nagyon egyszerű, szinte automatikusan végrehajtható feladat volt
Misángyi Balázs
architekt,
Info-Frame Kft.

A megoldás

Gyors és egyszerű átállás

Az Info-Frame vezető informatikusa szerint technológiai szempontból meglepően egyszerű volt átállni a számítási felhő rendszerbe állítására. – „Semmilyen bonyolult feladattal nem találkoztunk, kizárólag olyan lépéseket végeztünk el, amelyeket egy hagyományos fejlesztési projekt során is meg kell valósítani. Nem kellett hozzá különlegesen képzett informatikus, nem kellett speciálisan erre a területre képzett szakember – ugyanolyan informatikus-csapattal oldottuk meg az áttérést, mint amilyen egy hagyományos szoftver kifejlesztéshez szükséges. Az Azure olyan felületet, olyan fejlesztési környeztet kínál, amely komolyabb előképzettség nélkül is jól kezelhető.”

„Az áttérésben bizonyára sokat segített az is, hogy a cégnél a felhő-alapú számítástechnika iránt régóta érdeklődő csapat dolgozik. Az áttérésre fordított idő azonban őket is meglepte: – Miután eldöntöttük, hogy a Resourcr 4-TIME funkcióit a Windows Azure platform segítségével kívánjuk elérhetővé, kevesebb, mint egy nap alatt megszületett az első olyan verzió, amelyet már az ügyfélnek is kiajánlható szolgáltatásként kínálhattunk. Később, egy konferencián még ebből is sikerült lefaragni: egy demó keretében mutattam be az átállást – akkor 15 perc alatt végeztem a feladattal” – mondja Misángyi Balázs architekt.

Egy kis technológia

Az átálláshoz nem volt szükség semmilyen különleges fejlesztői környezetre. Az Info-Frame korábbi fejlesztései eredményeként rendelkezett egy webes alkalmazással, amihez természetesen egy adatbázis-szerver is tartozott – ezt az alkalmazás-architektúrát kellett migrálni az Azure-platformra. A folyamat végigvezetését azonban nagyon erősen támogatták az Azure-eszközök.

„A weben megtaláltunk minden olyan információt és letölthető dokumentációt, ami az első lépésekhez szükséges volt. Ezekből gyorsan kiderült, hogy a webes alkalmazásunkból elegendő egy varázsló-felületen „végig kattintgatni” az új beállításokat, aminek végeredményeként már egy Azure-alapú webes alkalmazást kaptunk. Az adatbázis Microsoft-szerverekre történő „kiköltöztetése” ugyanígy egy nagyon egyszerű, szinte automatikusan végrehajtható feladat volt” – emlékszik vissza az átállásra Misángyi Balázs.

Eredmények és tapasztalatok

Később, a Resourcr 4-TIME finomított szolgáltatásokat is felkínáló verzióinak elkészítéséhez már technológiai támogatást is kaptak a Microsofttól. A fejlesztéseket végző informatikusok egy ingyenes oktatás-sorozaton vehettek részt, amelynek eredményeként új funkciókkal gazdagíthatták a nemrégiben megjelent negyedik verziót. Ebben már az is megoldható, hogy felhasználók Facebook-os azonosítóval is beléphetnek – de a fejlesztők tovább csiszolgatják felületet annak érdekében, hogy a „felhős” környezetben is optimális felhasználói élményt kapjanak az ügyfelek. A Resourcr 4-TIME szolgáltatásai már Windows Phone 7-tel működő okostelefonokról is használhatók. A fejlesztők annyira leegyszerűsítették a felhasználói felületet, hogy minden funkció néhány érintéssel elérhető.

Megoldás áttekintése

Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió

Magyarország

Tanácsadó és bevezető partner