Időpont: 2011.05.30.

Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet

Jelentős megtakarítás a legmodernebb technológiával

A Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a pénz mellett az energiával is okosan bánik: szerver-virtualizációval és vékonykliens-architektúrával a töredékére csökkentették az informatikai rendszerük üzemeltetési költségeit.

Az ügyfél

A Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet hagyományos, száz százalékig magyar tulajdonban lévő pénzintézet, amely klasszikus banki termékeket és szolgáltatásokat kínál lakossági és vállalati ügyfelek részére. A folyamatosan fejlődő, innovatív szervezet kilenc telephellyel és ötvenöt alkalmazottal rendelkezik, közülük ötvenen tekinthetőek informatikai felhasználónak. Két főállásban foglalkoztatott informatikus felel az üzemeltetésért és az egyéb IT feladatok ellátásáért.

Az üzleti probléma

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete rendkívül szigorú előírásokat támaszt a pénzintézetek informatikai rendszerét illetően. Általában 3-4 évben határozzák meg az infrastruktúra kifutási idejét, a Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet rendszere pedig 2009-ben már lassan elavultnak számított. A cég informatikai szakemberei az állandó frissítésekkel és az elöregedett desktop gépekkel is folyton küszködtek, és a szerverek is cserére szorultak. Ezért elkezdték fontolóra venni a különféle lehetőségeket, amelyek biztonságosabb és költséghatékonyabb megoldást nyújtanak az aktuális Windows 2000 Server, illetve Windows 2003 Server és PC architektúránál.

A megoldás

Az ideális megoldást végül a Fefo Kft prezentálta a pénzintézet számára. A több mint húszéves múltra visszatekintő, magyar tulajdonú infrastruktúra-szolgáltató és -szállító vállalat kulcsrakész alap infrastruktúra megoldásokat biztosít ügyfelei számára, beleértve a modern vállalati hálózatos rendszereket, valamint a legkorszerűbb virtualizációs, illetve perifériális vagy rendszermenedzsment megoldásokat.

A Fefo Kft 2009-ben vette fel a kapcsolatot a Takarékszövetkezet szakembereivel egy telemarketinges aktivitás során. Győri Béla, a pénzintézet informatikai és bankbiztonsági igazgatója, illetve kollégája, Tar Attila rendszergazda pozitívan reagáltak a megkeresésre, és ellátogattak a cég konferenciájára.

A Fefo Kft rendszermérnökeivel karöltve végül egy takarékszövetkezeti körben ezidáig ismeretlen, teljesen úttörőnek minősülő rendszer alapjait dolgozták ki. Microsoft Hyper-V virtualizációs környezetben három virtuális szervert integráltak egyetlen hardverre: két Windows Server 2008 Server R2 Standard megoldást, illetve egy Sun Ray szervert. Emellett 40 darab Sun vékonykliens beiktatásával, a Microsoft Windows Server Terminal szerver szolgáltatásait kihasználva vékonykliens-szerver architektúrát alakítottak ki.

“Az volt az alapvető cél, hogy a Takarékszövetkezet lecserélje az elöregedett Windows 2000-es, illetve 2003-as technológiáját egy sokkal biztonságosabb és megbízhatóbb platformra. Úgy ítéltük meg, hogy erre a Windows Server 2008 R2 tökéletesen alkalmas, be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.” - jelentette ki Szegvári János, a Fefo Kft marketingigazgatója. – “Az R2 sokkal több memóriát képes kezelni, mint a normál Windows 2008 Server, ezért tudtuk a szükséges méretre bővíteni a szerver memóriáját, amiben természetesen a Hyper-V technológia segítségét is igénybe kellett vennünk. A hardvereket is ennek megfelelően választottuk ki, hogy jóval több bővítésre legyen lehetőség.”

Eredmények és tapasztalatok

A bevezetést megelőzően a szakembereknek több problémát el kellett hárítaniuk, illetve komoly, mindenre kiterjedő teszteket kellett lefuttatniuk, hogy biztosítsák a megfelelő átállást, és nullára csökkentsék az átállás miatti kiesést.

Teljes körű tesztelés

A rendszer alapját képező operációs rendszer, a Windows Server 2008 R2 64 bit teljesen eltér a Takarékszövetkezet által korábban alkalmazott operációs rendszerektől, nem csak struktúrájában és felépítésében, hanem a funkcionális megoldásokban is. A bank által használt ügyviteli rendszert, a Takinvest Eurobank rendszerét jelen pillanatban 63 takarékszövekezet, illetve közöttünk egy nagy bank alkalmazza. Korábban előírás volt, hogy ezt a megoldást kizárólag 32 bites Windows 2000 Server, illetve Windows 2003 környezetre lehetett telepíteni. A Szarvasi Takarékszövetkezet volt az első, aki 64 bites Windows Server 2008 R2 alapú környezetbe integrálta a Takinvest megoldását, éppen ezért előzetesen tesztelni kellett a rendszert.

A tesztelésben a Takarékszövetkezet, illetve a Fefo Kft szakemberei mellett az ügyviteli rendszer szállítója, a Takinvest Kft is jelentős szerepet vállalt. "Példaértékű együttműködést tapasztaltunk a tesztelés során minden fél részéről, ennek a pilot projektnek mindenki átlátta a fontosságát." - szögezte le Szegvári János, a Fefo Kft marketingigazgatója. - "A teszteléshez a Sun Magyarország biztosított egy szervert, illetve a Microsoft Magyarország is nyújtott különféle kedvezményeket, illetve támogatást a szoftverek mellé."

A tesztelés két napig a Fefo Kft budapesti irodájában, majd három hétig a Takarékszövetkezet szarvasi központjában zajlott. “Tudtuk előre, hogy ez a teszt-szerver nagy mértékben eltér a későbbiekben alkalmazott végső technológiától, lényegesen gyengébb, alacsonyabb hibatűrésű, de nekünk a legfontosabb teendőnk a szoftveres környezet kompatibilitási vizsgálata volt. Már az első napokban kiderült, hogy a problémák kisebb módosításokkal leküzdhetők, nem is értettük igazán, hogy miért nem volt korábban ezen a területen a nálunk sokkal nagyobb apparátussal rendelkező cégek részéről ilyen irányú kezdeményezés.” - mutatott rá Győri Béla.

A tesztelés során a szakemberek igen alapos munkát végeztek: túl a Takinvest Kft ajánlásán, más vezérlő elvek mentén is folytattak különféle próbákat. Egyebek mellett végrehajtottak egy teljes zárást is, mintha egy élő banki rendszert működtetnének. A tesztelési tapasztalatokat folyamatosan egyeztették a résztvevő partnerek, és mivel a sikeres bevezetést garantálni tudták, a Takarékszövetkezet 2010 áprilisban megrendelte a komplett technológiát, a hardverekkel, szoftverlicencekkel és egyéb kiegészítő komponensekkel együtt.

Bevezetés

2010 májusának közepén megérkeztek a vékonykliensek és a szerver, a Fefo Kft rendszermérnökei pedig egy héten belül elvégezték a telepítési és kontrollálási feladataikat. Ezt követően szállították ki a berendezéseket a szarvasi központba. A Takinvest, a Fefo Kft, illetve a Takarékszövetkezet szakemberei 2010. június 3-án láttak hozzá a szerver helyi beüzemeléséhez és a szükséges környezet kialakításához. A feladatok elvégzése, illetve néhány apróbb probléma elhárítása után június 7-én, zárás után megtörtént az átállás, így a Takarékszövetkezet napi munkájában semmiféle kiesés nem keletkezett.

A banki alkalmazottak 2-3 óra alatt megismerkedtek az új rendszerrel, az oktatás egy hét alatt lezajlott az összes kirendeltségen. “A felhasználók oldaláról nagyon leegyszerűsödtek a folyamatok. Mivel nincs operációs rendszer a vékonyklienseken, ugyanis távoli asztal-eléréssel dolgoznak, maguk a felületek is végtelenül egyszerűbbé váltak. A kollégák közül tehát egy hét alatt mindenki tudta, hogyan működik a rendszer, és a kirendeltség-vezetők pedig csak dicsérni tudták a megoldást a nagymértékű sebesség-növekedés, illetve a felület komfortja miatt.” - összegezte Győri Béla.

Jelentős megtakarítások

“Pontos méréseket végeztünk a fogyasztást illetően, és egészen elképesztő eredményeket tapasztaltunk.” - fogalmazott a Takarékszövetkezet informatikai és bankbiztonsági igazgatója. - “A vékonykliensek energia-fogyasztása a hatoda a korábbi gépeink eredményeihez viszonyítva, a szerver energia-fogyasztása pedig a harmadára csökkent.”

Éves szinten tehát többszázezer forintot spórol a szervezet az energia-fogyasztáson, és további százezres megtakarítást jelent, hogy a kisebb hőtermelés miatt kevesebbet kell a hűtésre fordítaniuk. Maga a beruházás pedig kétszer ennyibe került volna, ha a modernizáláskor hagyományos technológiákat alkalmaznak, és eltekintenek a virtualizácótól, illetve a vékonykliensektől.

Biztonság, kényelem

“A jobb erőforrás-kihasználtság mellett ráadásul a szerveren ötszáz százalékkal nagyobb elérhető tárterülettel dolgozhatnak az alkalmazottak. A korábban felmerülő problémák az új rendszerben nem léteznek, például a terminál szerver és az adatszerver már soha nem veszíti el a kapcsolatot egymással, ami korábban gyakran előfordult. Az új technológia nagyobb biztonságot és magasabb szintű redundanciát eredményezett. A technikai műveletek egyértelműen és látványosan gyorsabban folynak, a vékonykliensek miatt pedig nem kell külön vírusvédelmi megoldásokkal foglalkoznunk.” - sorolta az előnyöket Győri Béla.

A kirendeltségeken alkalmazott vékonykliensek a hagyományos PC-kkel szemben nem tartalmaznak forgó vagy mozgó alkatrészeket, ezért kisebb a meghibásodási lehetőség, és mivel nincs bennük hűtés, teljesen hangtalanul működnek. A vékonyklienseken semmilyen adatprogram nem található, onnan adatot csak nyomtatással lehet kinyerni. Ezért egy esetleges lopás vagy belső szabotázs esetén nem kerülhet adat illetéktelen kezekbe.

Összegzés

“Összességében tehát az új rendszernek, illetve a Windows Server 2008 R2 megoldásnak köszönhetően 30-40 százalékos teljesítmény-növekedést értünk el, miközben a szervereink fogyasztása a harmadára, az asztali gépeink energia-felhasználása pedig a hatodára csökkent.” - foglalta össze Győri Béla, aki már csak azért is nagyon elégedett ezekkel a számokkal, mert magánemberként is “zöld beállítottságú”.

“A vékonykliens szerver-architektúrát azért vettük fel a portfóliónkba, hogy hatékonyabban működő infrastruktúrát biztosíthassunk ügyfeleinknek. Azonban a kisebb energia-fogyasztás és a kevesebb hőtermelés természetesen nem csupán a költségek csökkentéséhez vezet, hanem a környezet zöldebbé tételéhez is. Hiszünk abban, hogy ez mindenki számára előnyös.” - fogalmazott Szegvári János, a Fefo Kft marketingigazgatója.

Megoldás áttekintése

Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió

Magyarország

Tanácsadó és bevezető partner