Mire keres megoldást? (pl: folyamat, ügyvitel, adatbiztonság, ügyfélkezelés)
keresés törlés
Attrecto Zrt.
Azure platformra költözik a mobilalkalmazás generátor
Tíz éve még a saját weboldalak online elkészítése volt a sláger – ma pedig az okostelefonok és tablet-PC-k robbanásszerű terjedésével a mobil applikációk („app”-ok) fejlesztése került előtérbe. Egy ígéretes app-ötlet megvalósításához korábban komolyabb fejlesztői tudásra, vagy a külső fejlesztőknek fizetendő tetemes kiadásra volt szükség, nem is szólva a digitális piactérre történő kihelyezés költségeiről.
Az Attrecto Zrt. 2012 közepén mutatkozott be InstApp elnevezésű szolgáltatásával, amelynek használatával gyorsan, néhány egyszerű lépésben, házilagosan is elkészíthetők az appok. A Windows 8 megjelenésével a cég a Microsoft Windows Azure platformját választotta a Windows 8-as applikációk háttér-infrastruktúrájának – a kedvező tapasztalatok eredményeként a közeljövőben a cég az InstApp valamennyi szolgáltatását átköltözteti az Azure-ra.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

IT Services Hungary Kft.
Sikeres Windows 8 pilot hazai nagyvállalatnál. Gyorsabb telepítés, teljes körű tablet-támogatás
2012 nyarán indult az a pilot-projekt, amelynek keretében az IT Services Hungary Kft. (ITSH) informatikai csapata különböző eszközökön több szempontból is tesztelte a Windows 8 operációs rendszert és kapcsolódó szolgáltatásait. A pilot egyik célja volt, hogy olyan megbízható, korszerű operációs rendszert találjanak, amely nemcsak asztali és noteszgépeken, hanem az egyre inkább terjedő tableteken is hibátlanul fut, ugyankor megfelel a cég különlegesen magas szintű biztonsági követelményeinek is. A másodlagos elvárások között szerepelt, hogy az operációs rendszer installálása és menedzselése távolról is megoldható legyen – s végül a pilot sikeres lezárása után az ITSH 3000 számítógépén gyorsan és egyszerűen elvégezhető legyen a telepítés.
A Microsoft Consulting Services (MCS) szakemberei nemcsak notebookon, hanem Windows 8-as táblagépen segítették az ITSH informatikai csapatának munkáját, valamint technológiai segítséget nyújtottak a cég belső telefonkönyvének Windows 8-as környezetbe történő adaptálásában is.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar
Levelezés és csoportmunka a felhőből, Office 365 alapokon
Nem sok választási lehetősége maradt az ELTE Informatikai Karának, amikor a korábban érvényes licencfeltételek változásai miatt új megoldást kellett találni a levelezési és kommunikációs szolgáltatások ellátására. Az egyetlen reális alternatíva a felhőszolgáltatások igénybe vétele volt, és mivel a kar amúgy is élen jár az újszerű technológiák alkalmazásában, nem haboztak. A Microsoft Office 365 ráadásul egyáltalán nem kényszer- vagy félmegoldás. A felhasználók a megszokott felületeken, nagyobb üzembiztonság mellett dolgozhatnak, a rendszeradminisztrátorok munkája egyszerűsödött, a kar pedig még pénzt is megtakarít.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Magyar Telekom Nyrt.
Hibatűrő, automatizált virtuális szerverfarm Hyper-V alapokon
Nem volt ismeretlen a Microsoft Hyper-V alapú virtualizációs technológia a Magyar Telekom üzleti szolgáltatások üzemeltetési
osztálya előtt. Ennek ellenére nem kis fába vágták a fejszéjüket, amikor az internetes rendszereik számára akartak virtualizált
szerverfarmot kialakítani, hogy könnyítsenek az üzemeltetési feladatokon.
Nem elégedtek meg átlagos megoldással: a meglévő felügyeleti rendszerekhez illeszkedő, nagy rendelkezésre állású, bizonyos fokon
automatizált környezetet építettek ki. A költséghatékonyságot mindvégig szem előtt tartó projekt minden téren túlszárnyalta a
várakozásokat. Noha a jelenleg száznál kevesebb virtuális gépet tartalmazó szerverfarm nem mondható nagynak, csupán az éves
géptermi elhelyezési költség megtakarítása forintban milliós nagyságrendű.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

IT Services Hungary Kft.
Lemeztitkosítás központi menedzsmenttel
Elsőrendű fontosságú a zökkenőmentesen és biztonságosan működő informatikai infrastruktúra egy olyan cég számára, amely Európa legnagyobb vállalatainak kínál informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatásokat. Az IT Services Hungary Kft. a Windows 7 Enterprise BitLocker funkcionalitását választotta, amikor olcsóbb és üzemeltetés szempontjából hatékonyabb lemeztitkosító eszközre volt szüksége több mint ezer hordozható számítógépének adatvédelméhez, melynek menedzsmentjéről a Microsoft BitLocker Administration and Monitoring gondoskodik.
Szoftverek és szolgáltatások
- Microsoft BitLocker Administration and Monitoring
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

KÉSZ Consulting Kft.
Milliós megtakarítások ingyenes telefonnal és videokonferenciával
A KÉSZ Consulting Kft. munkatársai számára 2012 eleje minőségi fejlődés hozott a belső kommunikációban. Január közepe óta a KÉSZ Consulting munkatársainál és közvetlen partnereinél 280-an használják a Microsoft Lync Server 2010 szolgáltatásait, amelyek segítségével nemcsak ingyenesen telefonálhatnak, vagy azonnali üzeneteket válthatnak egymással, hanem egyszerűen indítható videokonferenciákon is megbeszélhetik az aktuális feladatokat, de akár meg is oszthatják egymással az éppen használt dokumentumokat. A rendszer mindemellett lehetőséget is ad arra, hogy a KÉSZ Consulting Kft. számos ügyfelét és partnerét már ezen új megoldással érje el (Lync-federáció). Mivel a Lync a telefonalközpont funkcióit is felkínálja, a cég informatikusai nyugdíjazhatták a korábban használt Alcatel telefon-alközpontot, így megszabadultak a berendezés üzemeltetési és karbantartási költségeitől, ami évente 3-5 millió forintos effektív megtakarítást jelent.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

SDA Informatika Zrt.
Optimális platform – beruházás és üzemeltetési gondok nélkül
Az SDA Informatika Zrt. 2009. közepén a Microsoft .Net és Visual Studio eszközeinek segítségével kezdte el fejleszteni UniPoll névre keresztelt alkalmazását, amellyel webfelületen online kérdőívek hozhatók létre, ezután egy meghatározott célcsoport számára elküldhetők vagy szélesebb közönség számára közzétehetők blogokon, közösségi oldalakon – végeredményként pedig a kitöltött kérdőívekről nemcsak értesítést, hanem statisztikákat, elemzéseket is kap a megrendelő.
Az alkalmazás futtatását technológiai és gazdasági szempontból is a leghatékonyabb informatikai környezetben kívánták megvalósítani. A piacon elérhető lehetőségek közül végül a Microsoft Windows Azure platformját választották, amely lehetővé teszi, hogy a növekvő erőforrásigényeket ne új hardvereszközök rendszerbe állításával biztosítsák, hanem olyan felhő-alapú szolgáltatások megrendelésével, amelyek hátterét a Microsoft biztosítja.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

INFO-FRAME Kft.
A szolgáltatás a felhőbe megy
Az Info-Frame Solutions Kft. éveken át egyedi megoldások fejlesztésével foglalkozott. Tavaly év vége óta a Microsoft Windows Azure platformjára alapozva bérleti konstrukcióban, szolgáltatásként (SaaS – Software as a Service) kínálják Resourcr 4-TIME elnevezésű alkalmazásukat. A megoldás iránt főként azért érdeklődnek a kis- és középvállalkozások, mert így új hardver-beruházások nélkül, alacsony havidíjért vehetik igénybe a korszerű idő- és erőforrás menedzsment szoftver funkcióit.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MVMI Informatika Zrt.
Unikumnak számító PPS alapú SLA mérőrendszer IT szolgáltatóknak
Az MVMI Informatika Zrt. (MVMI) különböző informatikai szolgáltatásokat nyújt a Magyar Villamos Művek (MVM) tagvállalatai számára, s IT szolgáltatási folyamatait a világszerte elterjedt ITIL ajánlás szerint szervezi és működteti.
Az MVMI a Microsoft közreműködésével PPS alapú egyedileg fejlesztett SLA mérőrendszert dolgozott ki, amely segítségével létrehozta az SLA-kban vállalt szolgáltatási szintek teljesítésének egzakt mérési és riporting rendszerét, hogy ily módon magas színvonalú, mért, az ügyfél számára stabil és átlátható szolgáltatásokat tudjon nyújtani.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Hunet Kft.
Nagyszerű IT-üzemeltetés kkv-knak
A Hunet Kft. tapasztalatai szerint a Microsoft Small Business Server kiváló megoldás kis- és középvállalatoknak. Egyetlen csomagban lefedi az IT alapinfrastruktúrával, a fájlkiszolgálással, a levelezéssel és az adatbázis-kezeléssel kapcsolatos igényeket, de előnyei ezeken messze túlmutatnak – legyen szó a távoli elérésről, a fejlett csoportmunka-támogatásról, az automatikus biztonsági mentésről és szoftverfrissítésről, vagy akár az üzleti intelligencia területéről.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MVMI Informatika Zrt.
Az MVM Informatika felgyorsította folyamatait és egyszerűsítette kliensüzemeltetését az MDOP Alkalmazásvirtualizáció bevezetésével
Az MVMI Informatika Zrt. szolgáltatási portfóliójában mindazok az it-szolgáltatások megtalálhatók, amelyekre a szervezetek ügyviteli szempontból igényt tarthatnak. Olyan komplex szolgáltatások is nyújtanak, mint a csoportszinten nyújtott SAP- és hr-rendszer, vagy a Paksi Atomerőmű részére PassPort alapon nyújtott integrált műszaki rendszer, amely többek között az erőmű munkairányítási, karbantartási és műszaki dokumentálási folyamatait menedzseli.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

radikalmod.hu
A radikalmod.hu PHP weboldalának Windowsra migrálása
A Valbella Bt. egy nagyon különleges dologgal kezdett el foglalkozni még 2003 végén, nevezetesen egy olyan közösséget tervezett építeni, amely közösség a számítógépek extrém átalakításával hívja fel magára a figyelmet.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Compton Informatikai Zrt.
A Compton Informatikai Zrt. közel 3000 órát takarít meg ügyfeleinek a Windows® 7-tel
A Compton Informatikai Zrt. a magyar és a román informatikai szolgáltatópiac vezető szereplője. A vállalat ügyfélkörét főleg 50-350 PC-vel rendelkező vállalkozások alkotják. A Compton jelenleg 50 aktív szerződéssel rendelkezik.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Sense/Net Kft.
A G-Portál is virtuális szervereken fut
A Sense/Net Kft. széles termék- és szolgáltatás-palettáján kiemelt helyen szerepel a G-Portál teljeskörű üzemeltetése és tartalommal történő kiszolgálása. A főként fiatalok körében népszerű oldal a hazai weblapok látogatottsági listájának 6-8. helyén szerepel, a webaudit.hu mérése szerint naponta közel 130 ezren keresik fel. Mivel a felhasználók több mint 400000 egyedi honlapot gondoznak, ezért igen jelentős erőforrások szükségesek a zökkenőmentes működtetéshez.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MultiSoft Kft.
Virtuális szerverek – valódi megtakarítások
A MultiSoft Kft.-nél megvalósult virtuális szerver-struktúra kialakítása minden tekintetben klasszikus iskolapélda. A döntés, a bevezetés előkészítése és a megvalósítás is csillagos ötöst kapna bármely IT-beruházásokat minősítő tanácsadó cégtől. De a legbölcsebb gazdasági vagy IT-szakértő is csak azt mondhatná: „Így kell ezt csinálni, kérem szépen…”
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Logicom Magyarország Kft.
Minden kezdet könnyű!
Egy vállalatirányítási rendszer „zöldmezős” telepítésénél nincs egyszerűbb informatikai feladat– gondolhatnánk. Pláne akkor, ha egy multinacionális IT-cég újonnan alakult leányvállalatánál történik az ERP-rendszer bevezetése, hiszen a hardverek vadonatújak, ráadásul a Microsoft Dynamics NAV megoldását évekkel ezelőtt bevezették több országban is, az új felhasználóknak pedig az induláskor nincs speciális igénye.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MVMI Informatika Zrt.
Atombiztos informatika
Az MVMI Informatika Zrt. által kiszolgált vállalatoknál erőteljes igény mutatkozott a belső rendszerek távoli elérésére. A szigorú biztonsági előírások miatt a VPN használata nem volt megfelelő, ezért egy másik rendszer bevezetésén gondolkodtak. A választás a Windows Server 2008-ra és ISA 2006 kiszolgáló együttes használatára esett.
Szoftverek és szolgáltatások
- Windows Server 2008 Terminal Gateway
- Windows Server 2008 Terminal Services Remote App
- Software Restriction Policies
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

G-portál
G-portál + Silverlight: Ezüstös csillogás tinédzsereknek
A tinédzser korú felhasználók szinte megszállták az internetet, egyre nagyobb számban és egyre komolyabb igényekkel jelennek meg a online felületeken. A kifejezetten nekik célzott G-portál évek óta kedvelt platformja az önkifejezésnek, de a többi online szolgáltatáshoz képest itt a felhasználók jóval kritikusabbak, csak a legjobbal elégedettek. A G-portál üzemeltetői így nem is tehettek mást, mint a jövőbemutató Silverlight technológiára, illetve a legújabb Microsoft szervertermékekre építették az oldal jövőjét, amikkel képesek kielégíteni a felmerülő igényeket, legyen szó funkcionalitásról, vizualitásról vagy teljesítményről.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Microsoft Magyarország
Start-cél győzelem
A Microsoft Magyarország tanácsadói üzletágának dinamikus növekedése, valamint a képzett informatikusok munkaerőpiacon tapasztalható hiánya hívta életre a Start@Microsoft elnevezésű utánpótlás programot, melynek résztvevői 5 hónap alatt szerezhették meg az informatikai konzulensi pályán való elinduláshoz szükséges ismereteket. A teljesen a megbízó igényeire szabott informatikai oktatási program részleteiről Keresztély Viktória, a Microsoft Magyarország senior consulting project managere beszélt.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MVMI Informatika Zrt.
Erőforrás-hatékony infrastruktúra a Magyar Villamos Művek Csoportnál
Az MVM Csoport a tagvállalatoknál redundáns módon meglévő IT-szolgáltatásokat összevonta és kihelyezte az újonnan alapított MVMI Informatika Zrt.-be, amely magasabb színvonalon és költséghatékonyabban láthatja el az üzemeltetés feladatait.
Szoftverek és szolgáltatások
- Exchange Server 2007
- Active Directory
- System Center Configuration Manager 2007
- System Center Operations Manager 2007
- Office 2007
- Office Outlook 2007


