Mire keres megoldást? (pl: folyamat, ügyvitel, adatbiztonság, ügyfélkezelés)
keresés törlés
DM-Ker Kft.
EGY KISVÁLLALAT ÚTJA A WINDOWS 8-IG
Hogyan dolgozhat a mindenkor legkorszerűbb Windows rendszerrel és irodai alkalmazásokkal egy cég, ha nulla forintos beruházással, rendszer-felügyeleti feladatok ellátása és üzemeltetési költségek nélkül kívánja felépíteni informatikai környezetét? A DM-Ker Kft. tökéletes iskolapélda a fenti elképzelés megvalósítására. Egyetlen hardvereszközt sem vásároltak, egyetlen szoftvercsomag sem került birtokukba, nem kell szoftverfrissítések, valamint víruspajzsok telepítésével bajlódniuk, és a rendszergazdával sem kell vitába szállniuk. Ma mégis Windows 8 fut számítógépeiken, a Microsoft Office legfrissebb verzióit használhatják, s a cég munkatársai a felhő-alapú Office 365 szolgáltatáscsomagnak köszönhetően egy egyszerű internet-kapcsolaton keresztül bárhonnan elérhetik levelezésüket, valamint a SharePointon tárolt dokumentumokat. A megoldás egyik kulcsa a Windows Intune, a másik egy olyan partner kiválasztása, amely az IT-vel kapcsolatos valamennyi informatikai feladat elvégzését leveszi az ügyfél válláról.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
- Építőipari tervezés és kivitelezés
- Értékesítés, alkatrész-ellátás, szervizelés, bérbeadás
- Gépipar
- Járműkereskedelem és –szerviz
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Intertoll-Europe Zrt.
Microsoft megoldások faltól-falig
A közepes és nagyvállalatok többsége heterogén szoftverkörnyezettel dolgozik. A különböző szoftverfejlesztő cégek alkalmazásai mellett azonban szinte mindenhol megtalálható egy, vagy több Microsoft megoldás. Nem ritkaság azonban az sem, hogy egy cég a teljes szoftverinfrastruktúráját Microsoft alapokra helyezi – közéjük tartozik az Intertoll-Europe Zrt. is, ahol minden üzleti és informatikai feladatot a Microsoft technológiáival oldottak meg.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Attrecto Zrt.
Azure platformra költözik a mobilalkalmazás generátor
Tíz éve még a saját weboldalak online elkészítése volt a sláger – ma pedig az okostelefonok és tablet-PC-k robbanásszerű terjedésével a mobil applikációk („app”-ok) fejlesztése került előtérbe. Egy ígéretes app-ötlet megvalósításához korábban komolyabb fejlesztői tudásra, vagy a külső fejlesztőknek fizetendő tetemes kiadásra volt szükség, nem is szólva a digitális piactérre történő kihelyezés költségeiről.
Az Attrecto Zrt. 2012 közepén mutatkozott be InstApp elnevezésű szolgáltatásával, amelynek használatával gyorsan, néhány egyszerű lépésben, házilagosan is elkészíthetők az appok. A Windows 8 megjelenésével a cég a Microsoft Windows Azure platformját választotta a Windows 8-as applikációk háttér-infrastruktúrájának – a kedvező tapasztalatok eredményeként a közeljövőben a cég az InstApp valamennyi szolgáltatását átköltözteti az Azure-ra.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

IT Services Hungary Kft.
Sikeres Windows 8 pilot hazai nagyvállalatnál. Gyorsabb telepítés, teljes körű tablet-támogatás
2012 nyarán indult az a pilot-projekt, amelynek keretében az IT Services Hungary Kft. (ITSH) informatikai csapata különböző eszközökön több szempontból is tesztelte a Windows 8 operációs rendszert és kapcsolódó szolgáltatásait. A pilot egyik célja volt, hogy olyan megbízható, korszerű operációs rendszert találjanak, amely nemcsak asztali és noteszgépeken, hanem az egyre inkább terjedő tableteken is hibátlanul fut, ugyankor megfelel a cég különlegesen magas szintű biztonsági követelményeinek is. A másodlagos elvárások között szerepelt, hogy az operációs rendszer installálása és menedzselése távolról is megoldható legyen – s végül a pilot sikeres lezárása után az ITSH 3000 számítógépén gyorsan és egyszerűen elvégezhető legyen a telepítés.
A Microsoft Consulting Services (MCS) szakemberei nemcsak notebookon, hanem Windows 8-as táblagépen segítették az ITSH informatikai csapatának munkáját, valamint technológiai segítséget nyújtottak a cég belső telefonkönyvének Windows 8-as környezetbe történő adaptálásában is.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar
Levelezés és csoportmunka a felhőből, Office 365 alapokon
Nem sok választási lehetősége maradt az ELTE Informatikai Karának, amikor a korábban érvényes licencfeltételek változásai miatt új megoldást kellett találni a levelezési és kommunikációs szolgáltatások ellátására. Az egyetlen reális alternatíva a felhőszolgáltatások igénybe vétele volt, és mivel a kar amúgy is élen jár az újszerű technológiák alkalmazásában, nem haboztak. A Microsoft Office 365 ráadásul egyáltalán nem kényszer- vagy félmegoldás. A felhasználók a megszokott felületeken, nagyobb üzembiztonság mellett dolgozhatnak, a rendszeradminisztrátorok munkája egyszerűsödött, a kar pedig még pénzt is megtakarít.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Magyar Telekom Nyrt.
Hibatűrő, automatizált virtuális szerverfarm Hyper-V alapokon
Nem volt ismeretlen a Microsoft Hyper-V alapú virtualizációs technológia a Magyar Telekom üzleti szolgáltatások üzemeltetési
osztálya előtt. Ennek ellenére nem kis fába vágták a fejszéjüket, amikor az internetes rendszereik számára akartak virtualizált
szerverfarmot kialakítani, hogy könnyítsenek az üzemeltetési feladatokon.
Nem elégedtek meg átlagos megoldással: a meglévő felügyeleti rendszerekhez illeszkedő, nagy rendelkezésre állású, bizonyos fokon
automatizált környezetet építettek ki. A költséghatékonyságot mindvégig szem előtt tartó projekt minden téren túlszárnyalta a
várakozásokat. Noha a jelenleg száznál kevesebb virtuális gépet tartalmazó szerverfarm nem mondható nagynak, csupán az éves
géptermi elhelyezési költség megtakarítása forintban milliós nagyságrendű.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

IT Services Hungary Kft.
Lemeztitkosítás központi menedzsmenttel
Elsőrendű fontosságú a zökkenőmentesen és biztonságosan működő informatikai infrastruktúra egy olyan cég számára, amely Európa legnagyobb vállalatainak kínál informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatásokat. Az IT Services Hungary Kft. a Windows 7 Enterprise BitLocker funkcionalitását választotta, amikor olcsóbb és üzemeltetés szempontjából hatékonyabb lemeztitkosító eszközre volt szüksége több mint ezer hordozható számítógépének adatvédelméhez, melynek menedzsmentjéről a Microsoft BitLocker Administration and Monitoring gondoskodik.
Szoftverek és szolgáltatások
- Microsoft BitLocker Administration and Monitoring
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Telenor Magyarország Zrt.
A kevesebb néha több
Közel kétharmadával csökkentette az üzleti alkalmazásokat futtató fizikai szerverek számát a Telenor Magyarország Zrt. a virtualizációnak köszönhetően. A projekt eredményeképpen nem csupán százmilliós megtakarítást érnek el az energiafelhasználásban, de az üzleti igényekre is gyorsabban, rugalmasabban tudnak reagálni.
Szoftverek és szolgáltatások
- Windows Server 2008 R2
- Hyper-V
- System Center Virtual Machine Manager 2008 R2
- System Center Data Protection Manager 2010
- System Center Operations Manager 2007 R2
- System Center Configuration Manager 2007
- System Center Opalis 6.3
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Max & Future Kft.
A marketingcég felhőszolgáltatásokkal gondoskodik számítógépei felügyeletéről, és jelentős összegeket takarít meg
A Max & Future olyan számítógép-felügyeleti eszközt keresett, amely alkalmas a cég központi irodájában, telemarketing-központjaiban és külső rendezvényhelyszínein működő 80 számítógépének felügyeletére. A Windows Intune megoldás mellett döntöttek, amely a Microsoft felhőalapú számítógép-felügyeleti, végpontvédelmi és távsegítség-szolgáltatásait tartalmazza. A Max & Future ezzel közel 400 ezer forintos hardverberuházást és évi 1 millió forint licencköltséget takarított meg, miközben a felismert vírusok száma 34 százalékkal nőtt, a támogatási csoporthoz befutó hívások száma pedig napi háromról nullára csökkent, jelentősen növelve ezzel a cég hatékonyságát.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Rugalmas PC környezet Windows 7 alapokon az MTVA-nál
A számítógépeken futó operációs rendszer verziófrissítésének, az alkalmazások virtualizálásának köszönhetően rugalmasabb munkakörnyezet támogatja a műsorszerkesztőségek, és nagyobb üzemeltetési biztonság segíti az informatikai szervezet munkáját.
Szoftverek és szolgáltatások
- Windows 7
- Office 2010
- Application Virtualization 4.6
- Deployment Kit 2010
- Windows User State Migration Tool
- ForeFront Threat Management Gateway 2010
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner
Koppányi & Tényi Ügyvédi Iroda
Okiratkezelés a felhőben
A Koppányi & Tényi Ügyvédi Iroda, az infokommunikációval összefüggő területek szakértője a székhelyén üzemelő rendszerrel szemben a Microsoft BPOS szolgáltatását választotta, amikor a dokumentumkezelést és az együttműködést hatékonyan támogató megoldást keresett.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MKB Bank Zrt.
Gyors reagálású üzemeltetés az MKB Banknál
Az MKB Bank éles szerverkörnyezetének Microsoft Hyper-v alapú virtualizálása az üzleti igények nagyságrendekkel gyorsabb kiszolgálását teszi lehetővé: az IT-osztály reakcióideje – amely új hardver beszerzésére esetén a 2-3 hónapot is elérhette – 1-2 napra csökkent. A virtuális gépeken futó alkalmazások egyúttal katasztrófatűrő rendelkezésre állást kaptak, amit a pénzintézet korábban csak a rendszerek duplikálásával, sokkal költségesebb módon tudott biztosítani. A virtualizált szerverkörnyezet energiafogyasztása 83 százalékkal alacsonyabb, mint a dedikált kiszolgálókra épülő infrastruktúráé. Ezzel párhuzamosan 83 százalékos megtakarítást is sikerült realizálni az éves licencköltségen – ezeket illetve egyéb szempontokat figyelembe véve a beruházás már az éles üzem második évétől meg fog térülni. A Microsoft System Center felügyeleti megoldását korábbról használó IT-osztály eddigi ráfordításai is megőrizték értéküket, mivel a virtuális gépeket és az azokat futtató fizikai kiszolgálókat ugyanazokkal az eszközökkel menedzselhetik.
Szoftverek és szolgáltatások
- Hyper-V
- System Center Operations Manager 2007
- System Center Data Protection Manager 2010
- System Center Virtual Machine Manager 2008
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Telenor Magyarország Zrt.
Mobilitás a munkastílus
A nemzetközi Telenor Csoport tagjaként a Telenor Magyarország Zrt. meghatározó szerepet játszik a mobil hangalapú és szélessávú szolgáltatások területén.
Szoftverek és szolgáltatások
- Windows 7
- Internet Explorer 8
- Office 2007
- System Center Configuration Manager 2007
- Deployment Kit 2010
- Windows User State Migration Tool
- Windows Server 2008
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

KMT Kiss Műanyagtechnika 2003 Kft.
Megbízható szervercsomag a levelezéstől a gyártástámogatásig
A KMT 2003 Kft. korábbi, Linux szerverekre épülő, külső szolgáltató által üzemeltetett infrastruktúrája a gyakori leállások, valamint a jogosultság-kezelés, a központi biztonsági mentés és a távoli elérés hiánya miatt számos problémát okozott a fájlmegosztás és a levelezés, valamint az adatbiztonság terén a több műszakban termelő, műanyagipari vállalatnál.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Hunet Kft.
Nagyszerű IT-üzemeltetés kkv-knak
A Hunet Kft. tapasztalatai szerint a Microsoft Small Business Server kiváló megoldás kis- és középvállalatoknak. Egyetlen csomagban lefedi az IT alapinfrastruktúrával, a fájlkiszolgálással, a levelezéssel és az adatbázis-kezeléssel kapcsolatos igényeket, de előnyei ezeken messze túlmutatnak – legyen szó a távoli elérésről, a fejlett csoportmunka-támogatásról, az automatikus biztonsági mentésről és szoftverfrissítésről, vagy akár az üzleti intelligencia területéről.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Rehab-Rába Kft.
IT infrastruktúra, amelyre támaszkodni lehet
A Rehab-Rába IT-infrastruktúrája korábban egy Linux szerverre épült, amely a fájlmegosztás és levelezés mellett a cég vény-, számla- és készletkezelő rendszerét is kiszolgálta. A Linux szerver gyakori leállásai a szolgáltatásokat megbízhatatlanná tették, amiből rengeteg többletmunka, nehézkes és költséges kommunikáció származott.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MTV Zrt.
IT-szolgáltatások adáshiba nélkül
Az MTV korábbi szerverparkja hosszú időn át a különböző IT-projektek mentén fejlődött. Ennek következtében a felhasználói igényeknek megfelelő, de a gépek korát, típusát, gyártmányát, szervizhátterét tekintve végtelenül sokféle és összetett szerverkörnyezet alakult ki, amelyet csak rendkívül erőforrás-igényes módon lehetett az elvárásoknak megfelelően üzemeltetni.
Szoftverek és szolgáltatások
- Hyper-V
- System Center Virtual Machine Manager 2008
- System Center Operations Manager 2007
- Windows Server 2008
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MVMI Informatika Zrt.
Az MVM Informatika felgyorsította folyamatait és egyszerűsítette kliensüzemeltetését az MDOP Alkalmazásvirtualizáció bevezetésével
Az MVMI Informatika Zrt. szolgáltatási portfóliójában mindazok az it-szolgáltatások megtalálhatók, amelyekre a szervezetek ügyviteli szempontból igényt tarthatnak. Olyan komplex szolgáltatások is nyújtanak, mint a csoportszinten nyújtott SAP- és hr-rendszer, vagy a Paksi Atomerőmű részére PassPort alapon nyújtott integrált műszaki rendszer, amely többek között az erőmű munkairányítási, karbantartási és műszaki dokumentálási folyamatait menedzseli.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Beépített öt-kilences rendelkezésre állás
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a Microsoft Hyper-V virtualizációs megoldásával mintegy 40 százalékkal javította a hardvererőforrások hasznosítását központi szerverkörnyezetében. Ezzel jelentősen csökkentek a kiszolgálók és a hűtés energiafogyasztásával, az újabb hardverelemek beszerzésével járó költségek. Az intézmény ennek köszönhetően hamarosan 20-30 százalékkal kisebb, korszerű feltételeket adó adatközpontba költöztetheti szervereit. A Microsoft Hyper-V alapú szervervirtualizáció a clusterbe kötött blade szervereken automatikusan folyamatos rendelkezésre állást biztosít az FSZH kritikus alkalmazásaihoz. Az infrastruktúra ráadásul összehasonlíthatatlanul rugalmasabbá vált, egy új szerver üzembe állításának ideje 2 hónapról 15 percre csökkent. Mindezt a Microsoft Hyper-V megoldása a versenytársnál kedvezőbb licenckonstrukció mellett kínálja.
Szoftverek és szolgáltatások
- Hyper-V
- Windows Server 2008 R2
- System Center Virtual Machine Manager 2008
- System Center Operations Manager 2007
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

radikalmod.hu
A radikalmod.hu PHP weboldalának Windowsra migrálása
A Valbella Bt. egy nagyon különleges dologgal kezdett el foglalkozni még 2003 végén, nevezetesen egy olyan közösséget tervezett építeni, amely közösség a számítógépek extrém átalakításával hívja fel magára a figyelmet.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda
A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda időt és pénzt takarít meg a Windows® 7 bevezetésével
A budapesti Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda többek között a pénzügyi, technológiai és energetikai iparágakból érkező ügyfelek kiszolgálásával foglalkozik. Az 1991-ben alapított cég nagy horderejű ügyletekben vállalt szerepet a magán- és az állami szektorban egyaránt, és olyan ügyfelekkel rendelkezik, mint például a Deutsche Bank, a Morgan Stanley, az Iveco, a Credit Suisse, a Kraft és az RTL csoport. A cég 29 ügyvédet foglalkoztat, és elkötelezetten segíti a magyarországi jogi oktatást, kultúrát és gyermekegészségügyet.
Szoftverek és szolgáltatások
- Windows 7
- Windows Server 2008
- Frissítési Garancia (SA)
- Office 2007
- Windows Server 2008 Terminal Gateway
- Windows Server 2008 Terminal Services Remote App
- Forefront Client Security
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Max Magyar Kft.
A Max Magyar a Windows® 7 segítségével ésszerűsíti ellátási láncát és javítja adatbiztonságát
A Max Magyar Kft. precíziós műanyag alkatrészeket készít hőre lágyuló műanyagból az elektronikai és az építőipar számára. A precíziós technológiájáról és alkatrészei kiváló minőségéről ismert vállalat megszerezte a Valeo 1000 minőségügyi tanúsítványt és a Valeo „A” kategóriájú beszállítója lett. Ebben ellátási lánca és professzionális gyártási technológiája is komoly szerepet játszott. A Max Magyar felismerte, hogy vezető alkatrészszállítói pozíciója megőrzéséhez fokoznia kell a hatékonyságot, a rendelkezésre állást és a biztonságot ellátási lánca minden pontján. Ennek érdekében a vállalat bevezette a Windows® 7 Professional operációs rendszert, amelynek segítségével felgyorsította üzleti folyamatait, csökkentette a számítástechnikai problémák gyakoriságát, lerövidítette a megoldásukhoz szükséges időt, és javította a helyi adatbiztonságot.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

MVMI Informatika Zrt.
Atombiztos informatika
Az MVMI Informatika Zrt. által kiszolgált vállalatoknál erőteljes igény mutatkozott a belső rendszerek távoli elérésére. A szigorú biztonsági előírások miatt a VPN használata nem volt megfelelő, ezért egy másik rendszer bevezetésén gondolkodtak. A választás a Windows Server 2008-ra és ISA 2006 kiszolgáló együttes használatára esett.
Szoftverek és szolgáltatások
- Windows Server 2008 Terminal Gateway
- Windows Server 2008 Terminal Services Remote App
- Software Restriction Policies
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.
Zökkenőmentes átállás
A MOL Group anyavállalat keretén belül kiemelt fontosságú informatikai projektként kezelt informatikai migráció komoly előkészítést, tervezést és felhasználói informálást igényelt. A háromnegyed éves projekt előkészítési munkálatai nem voltak hiábavalóak, az átállást követően az ezer darabos gépparkkal rendelkező vállalatnál egyetlen felhasználói panasz sem érkezett.
Szoftverek és szolgáltatások
- Active Directory Migration Tool 3.0
- Systems Management Server 2003
- System Center Operations Manager 2007 Audit Collection funkció
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.
Felügyelt alkalmazások
Két kulcsfontosságú alkalmazás rendszerszintű felügyeletét valósították meg a TVK-nál a Microsoft System Center Operation Manager 2007, az abba beépülő gyári és egyedi Management Pack-ek, valamint a Distributed Applications Designer segítségével. Az anyavállalaton belül is előremutató projekt megvalósításával az informatikai osztály magas minőségű szolgáltatást tud biztosítani felhasználói számára.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Metalcontrol Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző Központ Kft.
Metalcontrol - Az egymilliós jótanács
Egy anyagvizsgálatokkal foglalkozó vállalkozásnál nemcsak a laboratóriumokban kell az átlagosnál nagyobb rendet tartani. A beérkezett minták rendszerezéséhez és a vizsgálatok dokumentációinak elkészítéséhez elengedhetetlen egy jól kiépített, korszerű számítógépes rendszer, valamint a vizsgálati eredmények kiértékeléséhez és feldolgozásához szükséges célszoftverek. Mindezt ki is alakították a miskolci Metalcontrol Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző Központ Kft.-nél – csakhogy az évek során a rendszer elavulttá vált, 2007 elején pedig már nyilvánvaló volt, hogy komplett generációváltásra van szükség mind a hardverek, mind pedig a szoftverek terén.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Audi Hungaria Motor Kft.
Audi Hungaria: Mintha az új szerveralkalmazások is kerekeken gurulnának be
A német precizitás közismert dolog, melynek egyik iskolapéldája lehet az Audi cég maga. A győri leányvállalattól ugyanezt várják el, ehhez pedig megfelelő háttér szükséges. Az 5800 dolgozót kiszolgáló eddig itthon működő szerverháttér a kötelező modernizációval párhuzamosan a német anyacéghez költözött, ami a távolság ellenére nem okoz hátrányt a dolgozóknak, sőt a Windows Server 2003 lehetőségeivel a napi munka egyszerűbbé válik.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.
TVK-Microsoft System Center Operations Manager 2007 esettanulmány
A Microsoft System Center Operations Manager 2007 (SCOM 2007) bevezetésének elsődleges célja az anyavállalat informatikai infrastruktúrájához való szerves csatlakozás volt. A Tiszai Vegyi Kombinátnak sikerült egy olyan környezetet kialakítania, ahol az egészségmodellen alapuló megoldás komplex rendszerek együttes felügyeletét végzi el szoftverek és szolgáltatások szintjén egyaránt.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.
TVK-Microsoft Business Desktop Deployment 2007 esettanulmány
A Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK Nyrt.) informatikus szakembereinek a MOL Group egységes infrastruktúrájához való csatlakozás során folyamatosan, évenként 200-300 számítógép rendszerének cseréjét kell elvégezniük zökkenőmentesen. A licencköltségektől mentes Microsoft Business Desktop Deployment 2007 keretrendszer a meglévő Windows XP környezethez szervesen csatlakozva teszi hatékonnyá a rutinfeladatnak számító rendszercserét. A bevezetést követően a TVK-nak lehetősége adódik újratárgyalni a desktop menedzsmenttel foglalkozó outsource partnerrel kötött szerződését.


