Mire keres megoldást? (pl: folyamat, ügyvitel, adatbiztonság, ügyfélkezelés)
keresés törlés
Gördülő Kft.
CSOPORTMUNKA MAGAS SZINTEN AZ E-MAILTŐL A DOKUMENTUMTÁRIG
Elsősorban a csoportmunka kiszélesítéséhez és a céges folyamatok hatékonyabb szervezhetőségéhez keresett jól kezelhető megoldást a Gördülő Kft. Több felhő-alapú lehetőség szolgáltatásainak összevetése után végül a Microsoft Office 365-öt választották, így 2012 szeptembere óta a cég 12 munkatársa akár mobileszközökről is elérheti levelezését, ami a korábbiaknál sokkal rugalmasabb és hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé. A beszerzéseket és az áruterítést végző kolléga akár útközben is aktualizálhatja az új feladatokkal bővített „elektronikus felíró-tábla” tartalmát, ennek köszönhetően a cég nemcsak időt, hanem üzemanyagot is megtakarít – az ügyfelek pedig a korábbiaknál hamarabb vehetik át a megrendelt termékeket. A SharePoint szolgáltatásainak felfedezésével a közelmúltban vezették be az ügyfél-látogatásokról készítendő riportok gyűjtését és archiválását, és folyamatosan bővítik a dokumentumtárban rendszerezett állományokat is.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Conrad Electronic SE
Biztonságos, Vírusmentes Levelezés – Beruházás Nélkül
A SZINKER Áruküldő és Kereskedelmi Kft.-nél évekig az egyik telefonszolgáltató által üzemeltetett elektronikus levelezőrendszert használták. A megoldás nemcsak lassú volt, de a korlátozott méretű tárhely miatt rendszeresen a „Sajátgépre” kellett letölteni a leveleket, emiatt az is előfordult, hogy egy számítógép meghibásodása miatt fontos e-mailek vesztek el örökre.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Intertoll-Europe Zrt.
Microsoft megoldások faltól-falig
A közepes és nagyvállalatok többsége heterogén szoftverkörnyezettel dolgozik. A különböző szoftverfejlesztő cégek alkalmazásai mellett azonban szinte mindenhol megtalálható egy, vagy több Microsoft megoldás. Nem ritkaság azonban az sem, hogy egy cég a teljes szoftverinfrastruktúráját Microsoft alapokra helyezi – közéjük tartozik az Intertoll-Europe Zrt. is, ahol minden üzleti és informatikai feladatot a Microsoft technológiáival oldottak meg.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

EDUTUS Főiskola
Online tanulás az Edutus Főiskolán
Egy intenzív nyári technológiai és oktatás-módszertani felkészülés után 2012. szeptember 1-jétől vezette be a közel 2500 hallgatóval Budapesten és Tatabányán működő Edutus Főiskola (korábban Modern Üzleti Tudományok Főiskolája) a Digitális Oktatási Alapcsomag részeként elérhető Microsoft Lync Online szolgáltatást. Dr. Tóth Gábort, az intézmény stratégiai igazgatóját a felhasználás lehetőségeiről és az eddigi tapasztalatokról kérdeztük.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Kepler Utazási Iroda
Office 365: rugalmasság és költségcsökkentés
A Kepler Utazási Irodai szoftverlicenceinek fejlődése tipikus példája a kkv-szektorra jellemző gyakorlatnak. A cég 2010-ben tért át a Microsoft Office telepített változatáról a felhő-alapú szolgáltatásokra, ennek eredményeként azóta élvezhetik annak előnyeit, hogy az elektronikus levelek és az irodában tárolt adatok bárhonnan, bármikor elérhetőek. Ezzel a megoldással az ügyfeleik számára kínált 24 órás segélyvonal működtetése is sokkal rugalmasabbá vált, ráadásul az Office 365-re történő átállás óta jóval kevesebbet kell fizetniük a szoftverek használatáért.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Attrecto Zrt.
Azure platformra költözik a mobilalkalmazás generátor
Tíz éve még a saját weboldalak online elkészítése volt a sláger – ma pedig az okostelefonok és tablet-PC-k robbanásszerű terjedésével a mobil applikációk („app”-ok) fejlesztése került előtérbe. Egy ígéretes app-ötlet megvalósításához korábban komolyabb fejlesztői tudásra, vagy a külső fejlesztőknek fizetendő tetemes kiadásra volt szükség, nem is szólva a digitális piactérre történő kihelyezés költségeiről.
Az Attrecto Zrt. 2012 közepén mutatkozott be InstApp elnevezésű szolgáltatásával, amelynek használatával gyorsan, néhány egyszerű lépésben, házilagosan is elkészíthetők az appok. A Windows 8 megjelenésével a cég a Microsoft Windows Azure platformját választotta a Windows 8-as applikációk háttér-infrastruktúrájának – a kedvező tapasztalatok eredményeként a közeljövőben a cég az InstApp valamennyi szolgáltatását átköltözteti az Azure-ra.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar
Levelezés és csoportmunka a felhőből, Office 365 alapokon
Nem sok választási lehetősége maradt az ELTE Informatikai Karának, amikor a korábban érvényes licencfeltételek változásai miatt új megoldást kellett találni a levelezési és kommunikációs szolgáltatások ellátására. Az egyetlen reális alternatíva a felhőszolgáltatások igénybe vétele volt, és mivel a kar amúgy is élen jár az újszerű technológiák alkalmazásában, nem haboztak. A Microsoft Office 365 ráadásul egyáltalán nem kényszer- vagy félmegoldás. A felhasználók a megszokott felületeken, nagyobb üzembiztonság mellett dolgozhatnak, a rendszeradminisztrátorok munkája egyszerűsödött, a kar pedig még pénzt is megtakarít.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

OTP Bank Nyrt.
Ötszörös postafiók-kapacitás – egyharmad áron
Akár izgalmas technológia-fejlesztési kalandnak is mondható projektbe kezdett az OTP Bank Nyrt. informatikai csapata 2011 tavaszán. Másfél évvel a Microsoft Exchange Server 2013 hivatalos bejelentése előtt vállalták, hogy stratégiai technológia-fejlesztő partnerként tapasztalataik megosztásával segítik a levelezőszoftver-csomag új verziójának véglegesítését.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Creative Toys Faktory Kft.
Office 365 és Lync 2010 – profi megoldások (nem csak) játékforgalmazóknak
„– Számításaink szerint mintegy 30 ezer eurót kellett volna költeni az infrastruktúra kiépítésére ahhoz, hogy a cégcsoport minden igényét kielégítő levelezőrendszerünk legyen. Az Office 365 rendszerbe állításához azonban nem kellett szervereket vásárolnunk vagy bérelnünk, és nem kellett költenünk szoftverlicencekre sem. Ennyit biztosan megtakarítottunk, de ehhez hozzáadhatjuk azt is, hogy harmadával csökkentek a korábbi telefonköltségeink, ami a külföldre irányuló hívások miatt igen jelentős tétel volt. Pénzügyi szempontból fontos tényező, hogy előre betervezhetjük a szolgáltatásokért havonta fizetendő összegeket. Nehezen lenne kiszámolható, hogy mennyit jelent a Lync használatának köszönhető felgyorsult a kommunikáció – az időhatékonyság növekedését azonban naponta érezzük.”
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt.
Hívások tízezrei Microsoft telefon platformon
A Netrisk.hu Microsoft Lync alapú telefon és kontakt center megoldással csökkenti költségeit és javítja ügyfélkiszolgálását
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

KÉSZ Consulting Kft.
Milliós megtakarítások ingyenes telefonnal és videokonferenciával
A KÉSZ Consulting Kft. munkatársai számára 2012 eleje minőségi fejlődés hozott a belső kommunikációban. Január közepe óta a KÉSZ Consulting munkatársainál és közvetlen partnereinél 280-an használják a Microsoft Lync Server 2010 szolgáltatásait, amelyek segítségével nemcsak ingyenesen telefonálhatnak, vagy azonnali üzeneteket válthatnak egymással, hanem egyszerűen indítható videokonferenciákon is megbeszélhetik az aktuális feladatokat, de akár meg is oszthatják egymással az éppen használt dokumentumokat. A rendszer mindemellett lehetőséget is ad arra, hogy a KÉSZ Consulting Kft. számos ügyfelét és partnerét már ezen új megoldással érje el (Lync-federáció). Mivel a Lync a telefonalközpont funkcióit is felkínálja, a cég informatikusai nyugdíjazhatták a korábban használt Alcatel telefon-alközpontot, így megszabadultak a berendezés üzemeltetési és karbantartási költségeitől, ami évente 3-5 millió forintos effektív megtakarítást jelent.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner
Koppányi & Tényi Ügyvédi Iroda
Okiratkezelés a felhőben
A Koppányi & Tényi Ügyvédi Iroda, az infokommunikációval összefüggő területek szakértője a székhelyén üzemelő rendszerrel szemben a Microsoft BPOS szolgáltatását választotta, amikor a dokumentumkezelést és az együttműködést hatékonyan támogató megoldást keresett.
Szoftverek és szolgáltatások
Iparági szektor
Ország/Régió
MagyarországTanácsadó és bevezető partner

Kodolányi János Főiskola
Felsőoktatási premier: Microsoft Live Meeting 2007 rendszer a Kodolányi János Főiskolán
Hatalmas érdeklődés kísérte a Kodolányi János Főiskola online fogadóóráit. A hazai felsőoktatásban elsőként került bevezetésre a Microsoft Live Meeting 2007 videokonferencia rendszer, mellyel úttörő módon a KJF szervezett online fogadóórát az intézmény iránt érdeklődőknek.
Szoftverek és szolgáltatások
- Windows Server 2008 Terminal Gateway
- Windows Server 2008 Terminal Services Remote App
- Software Restriction Policies
