Innovációs Díj 2009
Nevezési feltételek
A versenyben részt vehet minden olyan cég, amely:
- legalább 50%-ban magyar tulajdonú, vagy a fejlesztői kapacitásának jelentős része Magyarországon található
- a tulajdonosi cégcsoport szoftver-értékesítéséből származó 2008. évi összbevétele nem haladja meg a
2009. március 1-i MNB árfolyamon a 100 000 000 USD-t
A verseny 2009. március 20-tól 2009. május 25-ig tart.
A nevezés módja
A versenyben részt venni kívánt cégeknek legkésőbb 2009. április 20-án 24:00 óráig el kell küldeniük a kitöltött nevezési űrlapot a hunisv@microsoft.com címre. A Microsoft Magyarország vállalja, hogy a nevezések elfogadásáról vagy elutasításáról 2009. április 27-én 24:00-ig ugyancsak e-mailben tájékoztatja a nevezőket.
A nevezéssel a jelentkező cégek az alábbi kötelezettségeket vállalják fel:
- Legkésőbb 2009. május 25-ig a jelentkezésben foglalt szoftvert elkészítik és azt demonstrálni is képesek; vagy arról olyan anyagokat készítenek, melyek igazolják a szoftver elkészültének olyan mértékű előrehaladását, amelyből a szoftver legkésőbbi 2009. június 20-i vagy az adott és használt technológiák megjelenéséig (amelyik később van) átadása megállapítható.
- A szoftver készültségi állapotáról havonta legalább egyszer a Microsoft Magyarország felé jelentést tesznek a mailto:hunisv@microsoft.com e-mail címen, illetve egy munkanap alatt megválaszolják a Microsoftnak a szoftver képességeivel és készültségével kapcsolatos kérdéseit.
- A Microsoft Magyarország PR részlegével együttműködve részt vesznek a cég nevezésével, díjazásával és a benyújtott szoftverrel kapcsolatos, előre egyeztetett marketingkommunikációs tevékenységekben.
-
A jelentkezési űrlapon a cégeknek meg kell nevezniük és leírniuk azt a szoftvert, mellyel nevezni kívánnak. Ez lehet az adott cég által forgalmazott vagy a cég által egy vagy több (nem szükségesszerűen magyarországi) megrendelő számára készített szoftver vagy szoftvermegoldás. A leírásnak tartalmaznia kell a következő információkat:
- A szoftver megnevezése és rövid leírása. Az értékelés során figyelembe vesszük, hogy mennyire pontosan, ugyanakkor szellemesen fejezi ki a név a szoftver célját és tipikus felhasználási területeit, és milyen mennyiségű és minőségű információt ad a leírás az üzleti döntéshozók számára.
- Az alkalmazási területek listája. Az értékelés során megvizsgáljuk, hogy az itt felsorolt vertikális (pl. banki) és horizontális (pl. ügyiratkezelés) alkalmazási területeken milyen funkciókat lát el a szoftver, és a már piacon lévő, tipikusan használt megoldásokhoz képest mekkora hozzáadott értékkel bír.
- A felhasznált Microsoft-technológiák felsorolása. Az értékelés során megnézzük, milyen Microsoft-technológiákat használt fel a pályázó a szoftver kifejlesztésekor, és ezeket milyen feladatok ellátására alkalmazta. A három kategória mindegyikében van egy-egy kötelező Microsoft-termék/technológia, amelyre a pályázatban szereplő szoftvernek épülnie kell (a kategóriák leírását lásd később). Előnyt jelent, ha a szoftver több Microsoft-technológia integrációjával valósult meg.
- A megvalósítás leírása. Az értékelés során azt is elemezzük, hogy a szoftver megvalósítása mennyire professzionális. Értékeljük a felhasználói felület esztétikusságát, átláthatóságát, felfedezhetőségét és következetességét; vizsgáljuk a telepítés és eltávolítás technológiáját és menetét; odafigyelünk az operációs rendszer biztonsági előírásainak megfelelő működésre (pl. UAC, Internet-zóna). Előnyt jelent, ha a szoftver az üzemeltetéshez és felügyelethez szükséges információkat is szolgáltat.
A pályázatban szereplő szoftvernek az alább felsorolt három kategória egyikébe kell esnie:
- Gazdag ügyfélalkalmazás (Rich Client). A szoftver egy Windows Vista vagy Windows 7 operációs rendszeren telepített, Windows Presentation Foundation 3.5 SP1 technológiára épülő önálló alkalmazás, amely kihasználja a WPF adatkötési, multimédia és egyéb értéknövelt szolgáltatásait. A WPF technológiáról további információk érhetők el itt: http://devportal.hu/groups/wpf.
- Gazdag Internet-alkalmazás (Rich Internet Application, RIA). A szoftver egy Internet Explorer 7 vagy 8 böngészőben futó, Silverlight 2.0 technológiára épülő önálló alkalmazás, amely kihasználja a Silverlight adatkötési, multimédia és egyéb értéknövelt szolgáltatásait. A Silverlight technológiáról további információk érhetők el itt: http://devportal.hu/groups/silverlight.
- Windows 7-alkalmazás. A szoftver egy, a Windows 7-re épülő önálló alkalmazás, amely kihasználja a Windows 7 operációs rendszer felhasználói felülettel, fájl- és hálózatkezeléssel, többérintéses képernyőkkel és szenzorokkal, illetve egyéb újításokkal kapcsolatos értéknövelt szolgáltatásait. A Windows 7 fejlesztői szolgáltatásairól további információk érhetők el itt: http://msdn.microsoft.com/en-us/windows.
Elbírálás
A beérkezett pályázatok kiértékelését a Microsoft Magyarország munkatársaiból álló zsűri végzi.
Díjazás
Mindhárom kategóriában egy-egy győztest hirdetünk. A szoftvert kifejlesztő vállalatok az alábbi díjat, valamint egyéb lehetőségeket kapják:
- egy-egy MSI Wind U115 netbook gazdag kiegészítőkkel és Windows 7 Ultimate operációs rendszerrel (a díjhirdetéskor elérhető legfrissebb verziót a termék elkészülte után díjmentesen véglegesre cseréljük)
- interjú az alkalmazás fejlesztőcsapatával a Channel 9 magyar kiadásában (http://www.ch9.hu)
- sajtóközlemény a megoldásról a Microsoft Magyarország webhelyén (http://www.microsoft.com/hun)
- előadási lehetőség az adott nevezési kategóriával kapcsolatos következő Microsoft-rendezvényen