Üdvözöljük Microsoft Megoldás oldalunkon

A Microsoft célja, hogy az informatika elsők között kapjon helyet a vállalat értékteremtő folyamataiban. A Megoldás honlap az első lépés, hogy Önök számára is bemutassuk a legújabb Microsoft technológiát, mely által az Ön vállalata még sikeresebbé válhat.

Megoldás Hírlevél a sikeres döntéshez

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen innovatív megoldásainkról.

Feliratkozom
Esettanulmány

Virtualizált SQL Server környezetek

A Fővárosi Vízművek Zrt. szinte teljesen újraépítette informatikai rendszerét, amely átalakítás során a korábbi SQL Server adatbázisaikat virtuális környezetbe költöztették. Így javítottak a rendszer rugalmasságán és az üzemeltetés hatékonyságán, az új licenckonstrukciónak köszönhetően pedig jelentős költségmegtakarítást értek el.

Bővebben

Fókuszban

A Microsoft a kormányzatban

A Tisztaszoftver program nem állt le, mint ahogy egyre kevesebbet hallani a nyílt forráskód közigazgatásban való kényszerű használatáról is. Mi áll a kormány álláspontjának megváltozása mögött? Sagyibó Viktort, a Microsoft kormányzati üzletágvezetőjét kérdeztük.

Bővebben