A Microsoft alapítóinak elképzelése az volt, hogy olyan eszközöket adjanak az emberek kezébe, amelyek segítségével új és értékes dolgokat tudnak létrehozni. Az elmúlt három évtized során folyamatosan ezt tartottuk szem előtt, így ezen az elképzelésen alapszik a Microsoft küldetése is:
„Küldetésünk, hogy az embereket és vállalatokat világszerte hozzásegítsük a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásához.”
A Microsoft küldetése, hogy lehetővé tegye az egyének és a vállalkozások számára a bennük rejlő lehetőségek maximális kihasználását. Vállalatunkat is ebben a szellemben, innovatív szoftvereinkre és szolgáltatásainkra alapozva építettük fel, hiszen az általunk kínált technológia eredményesebbé teszi az emberek munkáját, tevékenységét. Azonban küldetésünk, értékeink iránti elkötelezettségünk ennél jóval messzebbre mutat. Hiszünk abban, hogy minden sikeres vállalat felelőssége, hogy erőforrásait, befolyását felhasználva pozitív hatást gyakoroljon környezetére.
Kötelezettséget vállaltunk arra, hogy 2010-re negyedmillió olyan embernek nyújtunk technológiai hozzáférést és oktatást, akik korábban nem részesülhettek elégséges mértékben a technológia előnyeiből. E cél elérése érdekében világszerte együttműködünk a hatóságokkal a gyermekek biztonságos internethasználatának előmozdítása érdekében, s ezért dolgozunk keményen szoftvereink vírusok és rosszindulatú támadások elleni védettségén. Elkötelezett, felelős iparági partnerként a Microsoft más vállalatokkal, közösségekkel és kormányzatokkal együttműködve dolgozik a társadalmi és gazdasági jólét előmozdításán és azért, hogy az emberek a világ minden táján maradéktalanul kamatoztathassák a bennük rejlő képességeket.
| |