Innováció
Büszkék vagyunk arra, hogy világszerte informatikai vállalatok ezrei számára mi adjuk a technológia platformot. Olyan platformot, amely mindenütt hozzájárul a helyi szoftveripar fejlődéséhez, és ezzel előmozdítja a gazdasági növekedést. Mindezt együttműködő partnereink 750 ezer tagú – független cégekből és egyénekből álló – csoportjával érjük el.
A Microsoft sikere partnereink sikerétől függ. Ők nemcsak magukat tartják el, hanem ezrek számára kínálnak megélhetést, és jelentős mértékben hozzájárulnak a helyi informatikai ipar növekedéséhez is. Elemzői becslések szerint minden egyes dollárra, amelyet a Microsoft keres, partnereinknél 7-8 dollárnyi további árbevétel képződik. E közvetlen és azonnali hatás mellett innovációink minden iparágban segítik a termelékenység és a kreativitás növelését: legyen szó új tudományos áttörések eléréséről, kis-és középvállalatok termelékenységének javításáról, vagy a globális piacokra való kilépésük támogatásáról.
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, továbbra is folyamatosan újat kell alkotnunk, és le kell döntenünk a szoftverek ismert határait. Az egész technológiai iparágban elő kell mozdítanunk a beruházásokat és az innovációt. A szoftver-innovációt a Microsoft az egyetemekkel kialakított partneri viszony révén támogatja. Ezen partneri viszony keretében segítjük az intézmények kutatásait, megosztjuk tananyagainkat és oktatási módszereinket az egyetemek számítástechnikai tanszékeivel, s egyre több hallgatót bátorítunk tudományos és mérnöki fokozatok megszerzésére. Az innováció előmozdításának másik terepe a Microsoft Kutatási részlegének hosszú évekre visszanyúló és globális együttműködése a kutatókkal.
A Microsoft felismerte: technológiánkat és innovatív partneri együttműködéseinket fel kell használni arra, hogy technológiai hozzáférést és szakképzést nyújthassunk azok számára, akik ezt eddig nélkülözni kényszerültek, továbbá hogy innovatív megoldásokat fejleszthessünk ki és alkalmazhassunk kritikus közösségi és humanitárius problémákra. Erre az alapra építjük civil szervezetekkel, kormányokkal és más szervezetekkel folytatott együttműködésünket, mely így kiterjeszti társadalmi szerepvállalásunk hatósugarát.
