Oktatás

A Partners in Learning (PiL), azaz „Társ a Tanulásban” program a közoktatásban résztvevő tanárok és diákok számára igyekszik biztosítani a legmodernebb számítástechnikai vívmányokhoz való hozzáférést, az informatikai technológiák elsajátítását, illetve mindezek minél szélesebb körű elterjedését az oktatásban. A Microsoft felsőoktatási programjai pedig a magyarországi informatikus egyetemisták és főiskolások tudásszerzését, oktatásukat és az ezt végző intézményeket segíti.

A program fő feladata a közoktatásban tevékenykedő tanárok és diákok fejlődéséhez szükséges eszközök és tananyagok biztosítása; a digitális írástudás és az informatika által támogatott oktatás elterjesztése.

A kezdeményezés égisze alatt az elmúlt években elért eredmények:

  • Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) valamint a Microsoft Magyarország 2004 áprilisában indította útjára a Tisztaszoftver Programot, amelynek célja a korszerű és jogtiszta szoftverek elterjedésének elősegítése a közoktatásban.
  • Microsoft Magyarország által szervezett, immáron 9 alkalommal megrendezett ingyenes nyári tanártovábbképzés elindítása, amely minden évben több mint 2500 számítástechnika tanárnak nyújt ingyenes továbbképzést.
  • A Microsoft referencia-iskola által írt szakkönyvek eljuttatása valamennyi iskolába
  • Egyhónapos országjárás és egész napos oktatás a „tréningkamionnal”.
  • A Microsoft IT Akadémia program elindítása több mint 30 középiskolában, amely a tanuló ifjúság minél szélesebb köre számára igyekszik elérhetővé tenni a piacképes tudás megszerzésének lehetőségét.
  • Díjmentes terméktámogatás a Tisztaszoftver szervercsomaghoz, és díjmentes hozzáférés a tisztaszoftver tesztszerverhez, a szerverszoftverek kipróbálásának céljából. A Szervertámogatási Központ portálja: http://www.msportal.hu/forum
  • A Fresh Start program 2004-es elindítása, amelynek célja, hogy elhárítsa azokat a licencelési akadályokat, amelyek miatt az iskolák eddig nem hasznosíthatták adományként kapott számítógépeiket.
  • 115 iskola meglátogatása a Microsoft Konzultációs Körúton, segítség a tanároknak, rendszergazdáknak a technológiai és egyéb kérdéseik megválaszolásában.
  • A Verseny2004, az innovatív oktatás versenyének megrendezése – oktatás 300 főnek, 100 tematikus anyag megírása, 40 innovatív órát bemutató kisfilm elkészítése
  • Az ELTE Multimédiapedagógiai és Oktatástechnológiai Központ Innovatív Oktatási Kompetenciaközpontjának megnyitása
  • Együttműködés a Sulinet Programirodával a 30 Innovatív Iskola fejlesztésében
  • A 101 ötlet innovatív tanároknak jegyzet és portál elkészítése. A kiadvány 2006. májusától weben is elérhetővé vált, így az érdeklődők az ötleteket megtalálhatják a http://www.msportal.hu/innovativ oldalon is.
  • A Microsoft és a Jövő Háza – Jövő Iskolája ingyenes pedagógusoktatást indított útjára azzal a szándékkal, hogy lehetőséget nyújtson pedagógusoknak és diákoknak egy újfajta tanítás és tanulás megismeréséhez.

Windows Vista és a 2007-es Office az oktatásban

A Microsoft ezen kívül jelentős energiát fordít arra is, hogy megismertesse a majdani felhasználókkal az új rendszerek leghasznosabb funkcióit. A Tisztaszoftver Program keretében az összes magyarországi akkreditált felsőoktatási intézmény valamennyi nappali, levelező és esti tagozatos hallgatója és valamennyi főállású, illetve szerződéses oktatója és dolgozója jogosult a Windows Vista Upgrade és Office 2007 szoftverek használatára tanulási, az intézmény vagy – a hallgatók és oktatók esetében – saját otthoni számítógépén. A közoktatási intézményekben használt munkaállomásra, valamint az általános és középiskolai pedagógusok saját számítógépeire ugyancsak biztosított a Microsoft legújabb operációs rendszere és irodai programcsomagja.

A Microsoft az oktatás irányában való elkötelezettsége nyomán az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete és a Microsoft Magyarország megkezdte 2200 pedagógus felkészítését a Windows Vista és az Office2007 használatára. A képzés első lépéseként február 3-án a Microsoft referenciaiskolájának, a budapesti Jedlik Ányos Gimnáziumnak és tanárainak segítségével az Egyesület 200 vezető oktatója vett részt egy egész napos informatikai képzésen. A további önálló tanulást a képzés portálján található letölthető anyagok, a kiosztott tankönyvek és a résztvevőkhöz eljuttatott DVD-k segítik. A vezető oktatók február végén számolnak majd be tudásukról egy webes vizsgáztatórendszer segítségével, ezt követően pedig megkezdik további 2000 általános, valamint középiskolai informatikatanár képzését. Az Egyesület és a Microsoft reményei szerint hamarosan diákok tízezrei ismerkednek meg a legfrissebb operációs rendszerrel és irodai alkalmazással, ezáltal tökéletes felkészítést kapva jövőbeni munkahelyük IT környezetére.

Az előző tanulmányi félévben szinte az ország összes informatikával foglalkozó felsőoktatási intézményét érintette a Vista Roadshow névre keresztelt rendezvénysorozat, amely állomásonként 4 órában mutatta be az operációs rendszer legfőbb újdonságait és programozásának fő fogásait. A rendezvényeken több mint 1800 hallgató vett részt, és az egyetemeken működő MSDNAA szoftverletöltési központokon keresztül több mint 2500 hallgató töltötte le a megjelenés hónapjában az operációs rendszert (amelyet hallgatók és oktatók egyaránt legálisan használhatnak tanulási és kutatási célra). A programok hatására az idei Imagine Cup informatikai versenyen induló csapatok a projektek nagy részét már Windows Vistára fejlesztik.

A Microsoft támogatja továbbá a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központot (HIK) is, az Oktatási és Kulturális Minisztérium különleges háttérintézményét, egy felsőoktatási szolgáltató központot, ahová intézménytől függetlenül minden diák beiratkozhat. Az intézmény célja, hogy a felsőoktatásban részvevőknek – hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak – kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokat nyújtson, a legfejlettebb technikák alkalmazásával. Naponta 800-1000 diák látogatja a Budapest belvárosában található épületet, ahol elsősorban tanuláshoz, kutatáshoz használják a HIK eszközeit és szoftvereit. A közel 400 munkaállomás mindegyikén Microsoft Windows XP operációs rendszer és Microsoft Office XP, illetve Microsoft Office 2003 irodai programcsomag támogatja az intézmény regisztrált tagjainak munkáját. A HIK tervei között szerepel, hogy a Tisztaszoftver Program keretében biztosítottak alapján minél hamarabb áttérjen a Microsoft Windows Vista operációs rendszerre és a 2007-es Office rendszer programcsomagra. A rendszerátállás tervezése és a tesztelés a Microsoft Magyarország Kft. támogatásával már tavaly ősszel megkezdődött, így várhatóan a Tisztaszoftver Program idei megújításával a központ összes munkaállomásán a Microsoft legújabb termékei fogadják majd a hallgatókat. Az intézményről és a programról a http://www.hik.hu/ weboldalon olvashat.

További információs oldalak:

Debreceni fiatalok képviselhetik hazánkat Hollandiában az EuroSkills szakmai verseny nemzetközi döntőjén

OKTATÁS A XXI. SZÁZADBAN

http://www.microsoft.hu/oktatas/pil.mspx

http://www.microsoft.hu/oktatas/innovativ_iskolak_oktatok.mspx

http://www.microsoft.hu/oktatas/it_academy.mspx