Windows 8-ra épít a T-Systems Magyarország
2012. november 29.
Budapest, 2012. november 29. - Hazánk egyik legnagyobb rendszerintegrációs vállalata, a T-Systems Magyarország Zrt. október elején megkezdte a Windows 8 bevezetésének tesztelését, amit 2013-ban a cég munkatársainak fokozatos Windows 8-ra való átállítása követ. A 2012-ben az Év Microsoft Partnere díjat nyert T-Systems a belső kommunikáció hatékonyságának növelése mellett a kapcsolódó kompetenciáinak erősödésére törekszik annak érdekében, hogy a jövőben saját tapasztalataira támaszkodva számolhasson be ügyfeleinek a Windows 8 előnyeiről.
A T-Systems Magyarország október 9-én a Microsoft Magyarország közreműködésével indította el saját munkatársai körében a Windows 8 bevezetésének tesztjét. A Windows következő generációs rendszerének funkcionalitását első körben néhányszor tíz számítógépen tesztelte a vállalat, ezt követi a belső alkalmazások tesztelése, majd a tömeges telepítés, amelynek során 2013 végéig várhatóan mintegy 1000 gépet frissítenek Windows 8-ra. Ez a T-Systems PC és notebook állományának több mint a felét jelenti.
„Hazai viszonylatban az elsők között kezdtük meg a Windows 8 bevezetését – közölte Németh Zoltán, a T-Systems Magyarország Zrt. IT és telekommunikáció divízióját vezető vezérigazgató-helyettes – ami komoly szakmai kihívást jelent számunkra, hiszen a T-Systems október elsején jött létre négy vállalat egyesüléséből, így az átállás előtt még el kellett végeznünk a felhasználók konszolidálását a korábbi környezetbe. Mégis vállaltuk a kihívást, mert az új operációs rendszer, a korszerű mobil eszközök és a nagysebességű mobiladat szolgáltatások használatba vételétől a belső kommunikációnk hatékonyságának növekedését várjuk, amitől a vállalatunk versenyképessége növekedik majd. Az átállás tervezése és lebonyolítása a Microsoft szakembereinek együttműködésével zajlik, ezért bízunk benne, hogy a korán megszerzett tapasztalat és tudás birtokában a jövőben a T-Systems ügyfeleinek is segítséget tudunk nyújtani abban, hogy a korszerű, ergonomikus munkakörnyezet kialakításán túl valóban „mobilizált vállalattá” válhassanak, azaz a belső kommunikációjukba be tudják építeni a rendelkezésre álló korszerű mobil-kommunikációs megoldásokat. Az elvégzett funkcionális- és alkalmazástesztek alapján úgy látjuk, hogy a Windows 8 átállás kockázatai minimálisak lesznek.”
„A Windows 8 nem csupán a konzumer felhasználóknak, hanem a vállalatoknak is teljes körű megoldást biztosít, s a lehető legbiztonságosabb működést teszi lehetővé, legyen szó táblagépről, vagy személyi számítógépről. A Windows 8 támogatja a rendszerüzemeltetők munkáját: a Windows Áruházból letölthető alkalmazások egy szigorú előzetes ellenőrzésen mennek át, így nem rejtőzhet el bennük vírus vagy keylogger, az üzemeltető a rendszerfelügyeleti eszöközök segítségével totális kontroll alatt tarthatja a hagyományos asztalt, a Modern felüleleten pedig a felhasználók egyéni beállításokat, letöltéseket alkalmazhatnak. Nem utolsósorban, a Windows 8 könnyen adaptálható a vállalati informatikai rendszerekbe” – mondta Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának vezetője.
A T-Systems Magyarországról:
A T-Systems Magyarország Zrt. a Magyar Telekom 100%-os tulajdonú leányvállalataként nagyvállalati ügyfeleknek, a közigazgatásnak és intézményeknek nyújt a mindennapi működéshez elengedhetetlen, teljes körű távközlési és IT infrastruktúra-, alkalmazásfejlesztési és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. Az október elsején létrejött új, egységesített T-Systems Magyarország több mint 1800 munkavállalójával és 1700 beszállító partnerével Magyarország piacvezető infokommunikációs szolgáltató vállalata, a cégben felhalmozott szaktudás és tapasztalat több évtizedes múltra tekint vissza.
További információk elérhetők a cég hivatalos oldalán: www.t-systems.hu
A Microsoftról:
A Microsoft a személyi számítógépekre írt szoftverek legnagyobb gyártója a világon. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve az összetett hálózati szoftverekig, üzleti szoftverekig és internetes technológiákig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allen alapította 1975-ben. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a 80 000 főt.
A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt. A Microsoft Magyarország 2003-ban, 2006-ban és 2008-ban elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet, 2010-ben pedig az MNKSZ pályázatán a “Legjobb Női Munkahely 2009” címet érdemelte ki. A magyar leányvállalat ügyvezetői igazgatói posztját 2011. október 24-től Papp István tölti be.
Bővebb információt a http://www.microsoft.hu weboldalon talál.
További információ a sajtó részére:
Tarcsai Lívia, PR Manager
Tóth Gábor, PR Manager
|
| E-mail: |
sajtoinfo@microsoft.hu |
| Phone: |
+36 (1) 437-2800 |
| Fax: |
+36 (1) 437-2899 |
| Address: |
1031 Budapest, Graphisoft park 3. |
#########
A Microsoft a Microsoft Corp. Egyesült Államokban és/vagy más országokban bejegyzett védjegye. A fentiekben említett vállalatok és termékek neve lehet a tulajdonosuk védjegye.