Microsoft Gold Certified Partner
Bemutatkozik az Aloha Informatika Kft.


Dinamikusan fejlődő cégünk, közepes és nagyvállalati környezetben elért referenciáinak, valamint a Microsoft technológiákat profi módon ismerő és használó magasan képzett szakember gárdájának köszönhetően, elérte a Microsoft Gold partneri státuszt.

Ezzel a státusszal cégünk belépett az egyébként világszinten is egységes és nagyon szigorú szabályokat követő legmagasabb Microsoft partneri körbe. A gold partneri cím eléréséhez szükséges még az ügyfél által is visszaigazolt referenciákon túl, a pontosan meghatározott számú és minősítésű szakember gárda fenntartása, valamint a Microsoft licenc politikáját kiválóan ismerő szaktudás is. Mindezek figyelembevételével az Aloha Informatika Kft. biztosítja minden jelenlegi és jövőbeni ügyfelének bármely Microsoft közeli feladat, illetve kérés rugalmas, és magas szakmai szinten történő megoldását és megválaszolását. Mivel a minősítés évente megújítandó, minden évben rendelkeznünk kell mind a szükséges Microsoft referenciákkal, mind a szakképzett Microsoft szakemberekkel, amivel egyben biztosítjuk ügyfeleinknek a hosszútávon is kiegyenlített és magas szintű szolgáltatást.

Az Aloha Informatika Kft. 1996-os alapítása óta biztosít ügyfelei számára teljes körű, hatékony, az ügyfél igényeit mindig maximálisan szem előtt tartó, költséghatékony informatikai szolgáltatásokat. Több éves tapasztalatunk birtokában átfogó, nem csak Microsoft, hanem egyéb külső gyártók szoftver-hardver megoldásait is jól ismerő, azokra külön szakosodott és folyamatosan képzett szakembergárdánkkal bármikor naprakész szolgáltatást nyújtunk.

Fő tevékenységi körünk vállalatok, intézmények informatikai infrastruktúrájának tervezése, felmérése, az ott működő rendszerek támogatása, szinte bármely felmerült informatikai igényre megoldás szállítása, folyamatos rendszerfelügyelet akár kihelyezett szakemberek révén, 2-4 órás kiszállással vagy távfelügyelettel is.

Az üzemeltetés területén is megbízható háttérrel rendelkezünk brand számítógépeket, szervereket illetve hálózati eszközöket (HP, IBM, Cisco, 3Com) használó ügyfeleink részére. Garancia erre sok éves tapasztalatunk, szaktudásunk, valamint HP Preferred Partner, HP Supply Partner, HP Gold Service Partner (RacioNet Zrt-vel közösen) és HP IPSS Partneri címünk is.

Az általunk forgalmazott szoftverek közül is kiemelhető, hogy cégünk már 1993 óta foglalkozik Lotus Notes-cal, jelenleg IBM Advanced Partner státuszban. Szakembereink a legmagasabb, PCLP (Principal Certified Lotus Professional – Domino Application Developer / System Administration) minősítésekkel rendelkező Lotus Notes/Domino rendszer- és alkalmazásfejlesztők. Szakértelmünk elsősorban különféle alkalmazások fejlesztésében és testre szabásában mutatkozik meg, de emellett természetesen Lotus licencek értékesítésével is foglalkozunk.

Cégünk felépítésének és szolgáltatási területeinek struktúrája, amely egyben a magas szintű szolgáltatásokat is vázolja, az alábbiakban kerül kifejtésre:

Microsoft divízió:

MCSE képesítéssel rendelkező szakembereink szinte a teljes Microsoft termékpalettát lefedik, jelentős referenciákkal és tudásbázissal a hátuk mögött vállalkoznak az alábbi feladatok elvégzésére az Aloha Informatika Kft-től megszokott magas színvonalon:

  • Microsoft Windows címtár bevezetés
    Vállaljuk a kisvállalatoknak szóló SBS 2003 bevezetésétől a nagyvállalati több telephelyes infrastruktúrák implementálásáig, bármely méretű és komplexitású infrastruktúrák felmérését, tervezését, kialakítását, és utólagos támogatását.
  • Microsoft Exchange levelező rendszerek bevezetése
    Támogatjuk az idei évben megjelent Microsoft Exchange 2007 szerver, illetve ennek kapcsán a közepes és nagyméretű cégek komplett levelező rendszerének megtervezését, implementálását, támogatását, valamint a korábbi 2003-as rendszerről a 2007-es rendszerre történő migrációját is.
  • Microsoft SQL adatbázis szerverek tervezése bevezetése
    Vállaljuk az üzleti alkalmazások adatainak tárolására szolgáló SQL adatbázis szerverek implementálását, vagy akár már meglévő és működő rendszerek performancia analízisét is. Mivel a Microsoft dobozos termékeinek jelentős része is SQL szervert használ, így azok bevezetésénél is kamatoztatjuk tapasztalatunkat és tudásunkat.
  • Microsoft SPS intranetes portál szerver bevezetése és fejlesztése
    Hogyan tegye hatékonyabbá cégének belső információ áramlását, hogyan tegye könnyebbé mindennapi feladatait? Válassza a Microsoft új zászlós hajóját, a Microsoft SPS 2007 szervert, melynek bevezetéséhez szintén értünk. Az alkalmazás telepítését követően gyakorlatilag azonnal kézbe kapja belső folyamatainak 60%-át. Ha ez mégsem lenne elég, fejlesztő csapatunk az Ön igényei szerint kifejleszti azokat.
  • Microsoft SMS kliens oldali menedzsment rendszerek bevezetése
    Szeretné, ha központilag tudná menedzselni a teljes belső hálózatát? Ha nem kellene a hardver leltár miatt vagy éppen egy új alkalmazás terítése miatt az összes gépet végigjárnia? A Microsoft SMS szerver nagyvállalati környezetben nyújt tökéletes megoldást a szoftver- hardver leltár, szoftver disztribúció, illetve távmenedzsment feladatokra. Munkatársaink jelentős tapasztalatokkal, illetve referenciákkal a hátuk mögött vállalkoznak ezen rendszerek kialakítására, támogatására.
  • Microsoft SCOM szerver oldali menedzsment rendszerek bevezetése
    A felhasználók hívják fel, ha leállt valamelyik rendszer, hiába ülnek bent az üzemeltetési szakemberek, mégsincs proaktív hibamegelőzés? Közepes és nagyvállalati cégek szerver parkjának felügyeletére, hibamegelőzésére, riasztások küldésére, feladatok ütemezésére, illetve mindezek központosított kezelésére nyújt megoldást a Microsoft legújabb menedzsment alkalmazása, melynek bevezetésére szintén vállalkozunk.
  • Microsoft WSUS patch menedzsment rendszerek bevezetése
    Elsősorban kis és közepes vállalatok kliens és igény esetén szerver oldali frissítéseinek központosított menedzsmentjét látja el. Nem marad le egy fontos biztonsági frissítésről sem, teljes gépparkja egységes biztonsági, illetve frissességi szinten lesz. A termék ingyenes, csak Microsoft Windows operációs rendszer kell a működéséhez. Rendelje meg tőlünk, és meglátja milyen egyszerűvé válik innentől megfelelni akár a legmagasabb biztonsági elvárásoknak is.
  • Microsoft ISA tűzfalszerverek bevezetése
    Kényes adatokat tárol a belső hálózaton, szeretne nyugodtan aludni, tudva, hogy informatikai rendszerének teljes védelme megoldott? Jó lenne, ha homogén Microsoft-os környezetben integrált módon illeszkedne a tűzfala, és a címtárból választhatná ki a szabályokhoz a csoportokat? Akár egy vagy több védelmi vonal kialakítását tervezi, a Microsoft ISA szerver mind önállóan, mind összekapcsolva (más, nem feltétlenül Microsoft alapú tűzfallal) kiváló megoldást nyújt a bármely méretű infrastruktúra védelmére. Keressen meg minket, hogy kialakítsuk a legmegbízhatóbb rendszert, ami mögött biztonságban tudhatja adatait, rendszereit.
  • Microsoft Forefront vírusvédelem bevezetése
    Nem tudja eldönteni, melyik vírusvédelmi szoftver a legmegbízhatóbb, melyik védi a belső adatait a leghatékonyabban? A Microsoft Forefront alkalmazásnál nem kell alternatívákban gondolkodnia, mivel a legnagyobb, mintegy 9 vírusvédelmi cég kereső motorja van a termékbe integrálva. Nem csak a nyugalmát vásárolja meg ezzel, de a homogén Microsoft környezet megtartásával a teljes rendszer támogatását leegyszerűsíti.
  • Egyedi fejlesztések Microsoft alapokon
    Nem találta meg azokat a termékeket, amivel üzleti folyamatait leképezhetné? Megvan a termék, de szeretné testre szabni egy kicsit? Fejlesztő csapatunk szívesen áll rendelkezésére, bármely fejlesztési igény kielégítésére. Hívjon el minket egy konzultációra, rögzítsünk le egy igényspecifikációt, és mi megvalósítjuk, amit szeretne.

Az esetek nagy részében a szerviztevékenységet HP termékek garanciális és garancián túli javítása fedi le, de más gyártók (IBM, ASUS, ACER, Konica Minolta, Canon, Xerox, stb.) számítástechnikai termékeinek javítását is vállaljuk. Az ASE és APS képesítéssel rendelkező kollégáink az ügyfelek igényeihez igazodva, azok elégedettségével végzik munkájukat. Partnereink igényeit rugalmasan, a nekik megfelelő (szerződés alapján) rendelkezésre állással, 4 órán belüli megjelenéssel, vagy 6 órán belüli garantált hibaelhárítással akár 7x24 órában teljesítjük.

Kereskedelmi szolgáltatások

Az Aloha Informatika Kft. az informatikai piacon, illetve Magyarországon jelenleg elérhető szoftver-, illetve hardver gyártók jelentős részének képviseletét ellátja, rendelkezik a megfelelő partneri státusszal ezen eszközök értékesítéséhez. Az alábbi felsorolásban a teljesség igénye nélkül megtalálható a forgalmazott eszközök gyártóinak felsorolása:



Rendszermérnökeink főbb szakmai képesítései:

  • Microsoft Certified Systems Engineer
  • Microsoft Certified Systems Engineer + Internet
  • Microsoft Certified Systems Administrator
  • Microsoft Certified Professional
  • HP ASE
  • HP Network ASE
  • HP APS

Az Aloha Informatika Kft. legfontosabb szakmai minősítései:

  • HP Preferred Partner 2007
  • HP Authorized Service Delivery Partner
  • HP IPSS Partner
  • HP Certified Supplies Partner
  • Symantec Enterprise Partner
  • IBM Advanced Business Partner

Amennyiben a felkeltettük az érdeklődését, keressen meg bennünket. Ha eddig meg volt elégedve a szolgáltatásainkkal, garantáljuk, hogy most sem fog csalódni. Adjon egy esélyt magának és nekünk a közös együttműködésre.

További információ: