Exchange 2010: Adattárolás
Létrehozva: 2009 okt. 21.
Módosítva: 2009 okt. 26.
Ebben a sorozatban a nemrégiben megjelent Exchange Server 2010 legfontosabb újdonságait szeretnénk bemutatni, szerepkörönként egy-egy cikk formájában.
Az első részben az adattárolás területén történt változásokat tekintjük át, milyen új szolgáltatások jelentek meg az Exchange Server 2007-hez képest, és mik azok a szolgáltatások, amiktől elbúcsúztunk:
Alapok
Elsőre talán a legszembetünőbb változás, hogy az exchange management console-ban, a server configuration résznél hiába keressük az adatbázisokkal kapcsolatos beállításokat, sokmindent nem fogunk találni: átköltöztek az organization configuration alá, tehát mostantól jelentősen elkülönül egymástól a kiszolgáló és az adatbázis. A titok nyitja a Database Availibilty Group (DAG). A második feltünő dolog a tárolócsoportok hiánya. De haladjunk csak egyesével:
Magas rendelkezésre állás
A Microsoft magas rendelkezére állási filozófiájában két nagyon fontos változás történt: először is szükségtelen biztonsági mentést készíteni, mert itt adat nem veszhet el. Ha mégis mentést szeretnénk, mert mondjuk az adatokat 5-10 évig kell őrizgetnünk, akkor viszont nem egyesével mentünk, hanem A-tól Z-ig mindent: operációs rendszert, exchange programfájlokat, adatbázisokat, komplett partíciót, természetesen a VSS segítségével. Így nincs esélyünk bármit is kihagyni a mentésből, ami valljuk be, előfordul néha, kellemetlen perceket okozva visszaállításkor.
Az Exchange 2010 magas rendelkezésre állását úgy tudjuk megvalósítani, hogy az adatbázisokat különböző kiszolgálókon, Database Availability Group-ban tároljuk. A DAG-ban legalább 2, maximum 16 kiszolgáló vesz részt, egyikőjük futtatja az adatbázis on-line verzióját, míg a másik kiszolgáló az adatbázis off-line verzióját tárolja, nagyjából úgy, mint az exchange 2007 sp1-ben megjelent Stand-by Continous Replication. Amikor az adatbázis on-line verziója leáll, a prioritási sorrendben a következő kiszolgáló automatikuasan átveszi a szerepét, mikor ez is leáll, akkor a következő, alacsonyabb prioritású gép futtatja az adatbázist. A visszaállás, vagyis a switchover nem automatikus, ezt már nekünk kell elvégezni, miután kipofoztuk a legelső kiszolgálónkat. Ami fontos változás, hogy a DAG-ban szereplől Exchange Servereken lehet más szerepkör is, nem kell dedikált Mailbox Database Servereknek lenniük. A DAG a Windows Server 2008 cluster szolgáltatását használja, de konfigurálásával nem kell foglalkozunk, az Exchange 2010 minden beállítást elvégez a háttérben, a Feature telepítéstől kezdve az összes konfigurációs lépést.
Az Exchange 2007 magas rendelkezésre állási megoldásai, az Local Continous Replication és a Single Copy Cluster eltűntek, helyettük maradt a Database Avaliability Group. A DAG telephelyen belül a Cluster Continous Replication–t, telephelyek között pedig a Stand-by continous Replication technológiát használja.
Amennyiben az adatbázison csak kisebb sérülés történt, pl. szektor-meghibásodás a winchesteren, a DAG nem kezd bele az átállásba, hanem képes a másolatokból csak a sérült táblákat visszamásolni.
A második változás, ami az Exchange 2010 Management Console-jában szembetünő lesz, hogy megszűntek a Storage Group-ok. Ez valójában nem nagy veszteség, hiszen ha pl. LCR-t szerettünk volna konfigurálni, eddig is kötelező volt az 1 adatbázis/Storage Group szabály.
Adattárolás
Az Exchange 2010 adattárolása alapjaiban változott meg az Exchange 2010-hez képest. Persze nem kell arra gondolni, hogy kilőtték alóla az ESE adatbázist, bár a fiúk Redmondban megpróbálták, hogy mit tudna az Exchange 2010, ha az adatokat pl. SQL 2008-ban tárolnák, de a sebesség elszomorító volt: kb. 5-ször lassabb sebességet produkált.
Ami nagy változás, az az adatbázis lapok mérete, az eddigi 8KB-ról 32KB-ra növelték, és az IO műveletek számát is csökkentették úgy, hogy a 2007-es sok, kis adatbázis-műveletet helyett nagyobb, de kevesebb művelettel dolgozik. Az eredmény, hogy az Exchange 2010 a 10GB-os átlag felhasználói postafiók-mérettel is gond nélkül megbirkózik, és az IO műveletek átalakításával az adatbázis 70%-al lett gyorsabb, mint a 2007-es esetén, és a legnagyobb ajánlott adatbázis méret 2TB lett. A Standard és Enterprise Edition közötti különbség annyiban megmaradt, hogy míg a Standard Edition 5, addig az Enterprise Edition 100 adatbázist támogat.
Költségek csökkentése
Az exchange 2010-nél fontos tervezési cél volt, hogy minél kisebb üzemeltetési költséggel működjön, ezért az adatbázisokat SATA winchester-rendszerre optimalizálták SAS rendszerek helyett, illetve támogatott konfiguráció a RAID nélküli környezet is, amennyiben használjuk a fent említett Database Availability Group-ot, legalább 3 kiszolgálóval.
Karbantartás
Az Exchange 2007 online defrag részét úgy, ahogy van újrairták, így nem kell évente leállítanunk az adatbázist, és off-line töredezettség-mentesítenünk, a cleanup folyamat (törölt elemek/postafiókok végleges törlése) pedig on-line történik, az adatbázis Checksum készítésével együtt, nem csak a karbantartási ablakban.
Összefoglalva tehát az Exchange 2010 adatbázisai:
- 70%-al gyorsabbak, mint a 2007-es
- nem igényelnek speciális hardvert (SAN-t) vagy RAID kötetet
- 10GB-os postafiók méretre optimalizáltak
- Kevesebb karbantartást igényelnek
Végül, de nem utolsósorban, az Outlook kliensek már nem a Mailbox kiszolgálóhoz csatlakoznak, a MAPI hozzáférés is átkerült a CAS szerepkörhöz, de erről majd a következő cikkben..
