Rendszer- és hálózatbiztonság

Bátran állítható, hogy bármilyen számítógépes környezetben az egyik legfontosabb alapelv az adatok biztonságos tárolása, az erőforrások felügyelt publikálása, valamint az ezekhez történő hozzáférés korlátozása és felügyelete. Összefoglalóan (és kicsit pongyolán) ezen alapelvek gyakorlati megvalósításáról szól az informatikai biztonság, és így az alábbi témaközponton e területek megismerésében nyújtunk segítséget.

Kapcsolódó TechNet fórum: Általános biztonsági kérdések fórum

Biztonság - az alapoktól: letölthető a tananyag

Az őszi/téli Informatika Tisztán rendezvénysorozat második állomásán egy igen fontos és gyakran visszatérő témával, az informatikai biztonsággal foglalkoztunk. Az eseményen áttekintést adtunk azokról a területekről, amelyeket egy informatikai biztonsággal foglalkozó szakembernek feltétlenül ismernie kell. Olyan témák is előkerültek, amelyekre korábban hazai rendezvényeken sosem volt példa, így beszéltünk többek között az ISA Server 2006-ról, valamint a tanúsítvány- és jogosultságkezelésről. Az előadások prezentációi és demói - részletes, bővített változatban - most letölthetők a TechNet portálról.

Legfrissebb írások

Megjelent és letölthető a Microsoft Security Essentials bétaverziója 

A Microsoft kiadta az otthoni felhasználóknak szánt Microsoft Security Essentials (MSE) vírusirtó szoftver bétaverzióját, amely a Windows Live OneCare szolgáltatást hivatott felváltani, és a megjelenés után ingyenesen elérhető lesz. Az MSE-t elsősorban azoknak szánja a Microsoft, akik még nem rendelkeznek vírusirtó szoftverrel vagy eddig nem foglalkoztak a számítógép biztonságának megőrzésével. 

IT-biztonság: tervezés, implementálás, üzemeltetés, kockázatkezelés 

Márciusban indult útjára a Microsoft TechNet IT vezetőknek szóló programsorozata, amelynek első előadásán az informatikai kockázatok kivédése és kezelése volt a téma. A rendezvényen bemutattuk a biztonságos IT-infrastruktúra tervezésének és fenntartásának legfontosabb alapelveit és konkrét lépéseit, kiemelve a kritikus döntési pontokat. Az előadások prezentációja letölthető a portálról. 

Az MVP válaszol - interjú Fóti Marcellel 

Ezúttal Fóti Marcellel, a NetAcademia Oktatóközpont vezetőjével beszélgettünk, aki Enterprise Security területen nyerte el az MVP-elismerést. 

Elérhető a biztonsággal foglalkozó Informatika Tisztán rendezvény teljes tananyaga 

Az őszi/téli Informatika Tisztán rendezvénysorozat második állomásán egy igen fontos és gyakran visszatérő témával, az informatikai biztonsággal foglalkoztunk. Az eseményen áttekintést adtunk azokról a területekről, amelyeket egy informatikai biztonsággal foglalkozó szakembernek feltétlenül ismernie kell. Olyan témák is előkerültek, amelyekre korábban hazai rendezvényeken sosem volt példa, így beszéltünk többek között a Microsoft ISA Server 2006-ról, valamint a tanúsítvány- és jogosultságkezelésről. Az előadások prezentációi és demói - részletes, bővített változatban - most letölthetők a TechNet portálról. 

Hálózatbiztonsági képzés a NetAcademiától, az Ördöglakat készítőitől! 

Az Ördöglakat csapata ismét alkotott valamit: egy 12 alkalomból álló hálózatbiztonsági képzést, amelyet a szokásos NetAcademia tanfolyamárakhoz képest sokkal kedvezőbb áron kínálnak. Itt a lehetőség, hogy biztonság iránti érdeklődésére építve egy nagy lépést tegyen az IT biztonság, mint szakma felé! 

További tartalmak...

A témaközpont gazdái:

Fóti Marcell
NetAcademia Oktatóközpont Kft., cégvezető, tulajdonos, oktató
MCSE, MCT, MCDBA, Security MVP
 
Gál Tamás
Microsoft Magyarország, TechNet szakmai vezető
MCSA, MCSE, MCTS, MCITP SA, MCITP EA, MCT, Forefront: Engineering MVP
 
Harmath Zoltán
 
Szirtes István
Szirtes Technologies Kft., ügyvezető igazgató
MCSA, MCSE, MCTS, MCITP SA, MCITP EA, MCT, System Center Operations Manager MVP
 
A TechNet csapata