A 10 legfőbb érv a Windows Server 2008 R2 rendszerre történő frissítés mellett
A Windows Server 2008 R2 a Microsoft legújabb Windows Server operációs rendszere. Célja, hogy elősegítse a szervezetek működési költségeinek csökkentését és a hatékonyság növelését, ezért a Windows Server 2008 R2 a vállalat egészében biztosítja az erőforrások hatékonyabb kezelését és felügyeletét. A rendszert úgy alakították ki, hogy az energiafogyasztás és a járulékos költségek csökkentésével gazdaságosabb energiafelhasználást és nagyobb teljesítményt nyújtson. A rendszer emellett elősegíti a fiókirodák hatékonyabb működését, izgalmas új távelérési élményt és egyszerűsített kiszolgálókezelést biztosít, valamint ügyfél- és kiszolgálógépekre is kiterjeszti a Microsoft virtualizációs stratégiáját.
Hatékony hardverkezelési és méretezési funkciók
A Windows Server 2008 R2 rendszert úgy alakították ki, hogy azonos hardverplatformon ugyanolyan vagy jobb teljesítményt nyújtson, mint a Windows Server 2008. Emellett az R2 az első olyan Windows Server operációs rendszer, amely kizárólag 64 bites architektúrára készül.
A Windows Server 2008 R2 számos fejlesztést tartalmaz a processzorkezelés terén is. Ez a kiadás kibővíti a processzorok támogatását, és lehetővé teszi az ügyfelek számára a rendszer futtatását akár 256 logikai processzorral is. Az R2 kiadás emellett támogatja a másodszintű címfordítást (Second Level Address Translation – SLAT), amely lehetővé teszi az AMD legújabb processzoraiban elérhető „Enhanced Page Tables” (Továbbfejlesztett laptáblák) funkció, valamint az Intel legújabb processzoraiban elérhető, az előbbihez hasonló „Nested Page Tables” (Beágyazott laptáblák) funkció előnyeinek kihasználását. E fejlesztések kombinációjának köszönhetően az R2 kiadást használó kiszolgálók jelentősen javított memóriakezeléssel futhatnak.
A Windows Server 2008 R2 összetevői is továbbfejlesztett hardverkezelési képességekkel rendelkeznek. A Windows Server 2008 R2 rendszerbe beépített Hyper-V platform már akár 64 logikai processzor kezelésére is képes a gazdagépeken, ez kétszer annyi, mint a Hyper-V technológia által eredetileg támogatott processzorok száma. Ez a képesség nem csak az új, többmagos rendszerek előnyeinek kiaknázására alkalmas, hanem a segítségével nagyobb számú virtuális gép valósítható meg fizikai állomásonként.
Csökkentett energiafogyasztás
A Windows Server 2008 rendszerben bemutatkozott a „kiegyensúlyozott” energiagazdálkodás, amely figyelemmel kíséri a kiszolgáló processzorainak terhelését, és dinamikusan beállítja a processzorok teljesítményállapotait, hogy az energiafogyasztást a tényleges munkaterheléshez szükséges szintre korlátozza. A Windows Server 2008 R2 a magleállítási (Core Parking) szolgáltatás bevezetésével és az energiagazdálkodási szemléletű csoportházirend-beállítások bővítésével továbbfejleszti ezt az energiatakarékossági funkciót.
A Windows Server 2008 Active Directory tartományi szolgáltatási csoportházirendje (Active Directory Domain Services Group Policy) már bizonyos szinten lehetővé tette a rendszergazdáknak az ügyfélszámítógépek energiagazdálkodásának felügyeletét. A Windows Server 2008 R2 és a Windows® 7 rendszerben továbbfejlesztették ezeket a képességeket, hogy a nagyobb elérhető megtakarítás érdekében több telepítési helyzetben, még precízebb felügyeletet biztosítsanak.
A Windows Server 2008 R2 rendszerbe beépített Hyper-V platform
A Windows Server 2008 R2 tartalmazza a Microsoft virtualizációs technológiájának, a Hyper-V platformnak a sokak által várt frissítését is. Az új Hyper-V kialakítása során fontos cél volt mind a virtuális gépek jelenlegi kezelésének tökéletesítése, mind bizonyos – elsősorban a kiszolgálók áttelepítésével kapcsolatos – informatikai kihívások megfelelő kezelése.
A Hyper-V technológia teszi lehetővé a Windows Server 2008 R2 egyik legfontosabb új funkcióját, az élő áttelepítést/valós idejű migrációt (Live Migration). A Windows Server 2008 a Hyper-V 1.0-s verziójával lehetőséget nyújtott a gyors áttelepítésre, vagyis a virtuális gépek fizikai állomások közötti áthelyezésére mindössze néhány másodperces üzemszünet mellett. Bizonyos helyzetekben azonban még ez a néhány másodperc is nehézséget okozott, elsősorban a virtuális gépeken futó kiszolgálókhoz kapcsolódó ügyfelek számára. Az élő áttelepítés során a fizikai célok közötti áthelyezés pár milliszekundum alatt történik, így az áttelepítési műveletek a csatlakoztatott felhasználók számára láthatatlanok maradnak.
A Hyper-V platform kezelésére a System Center Virtual Machine Manager eszközt alkalmazó ügyfelek további felügyeleti és összehangolási előnyöket élvezhetnek, például a virtuális gépekre fókuszált, új, teljesítmény- és erőforrás-optimalizálási (Performance and Resource Optimization – PRO) szolgáltatást, valamint a feladatátvevő fürtök továbbfejlesztett támogatását.
Az új Hyper-V platform alapvető teljesítményfejlesztéseken is átesett, ezek közé tartozik a korábban már említett, akár 64 logikai processzor kezelésére alkalmas felépítés, valamint a processzorteljesítmény növelése a másodszintű címfordítás állomásokon való támogatásával. Végül érdemes még megemlíteni, hogy a virtuális gépeken újraindítás nélkül felvehetők és eltávolíthatók VHD-lemezek, valamint a virtuális gépek VHD-lemezről is indíthatók.
Munkaállomások költségének csökkentése a virtuális munkaállomás-infrastruktúra használatával (VDI)
A virtualizációs megoldások iránti legnagyobb érdeklődés a kiszolgálók terén mutatkozik. Hasonlóan izgalmas fejlesztésekre került azonban sor a megjelenítési virtualizáció terén is, ahol a feldolgozás egy kapacitás és rendelkezésre állás szempontjából optimalizált kiszolgálón történik, míg a grafika, a billentyűzet, az egér és az egyéb felhasználói be-/kimeneti műveletek kezelése a felhasználói munkaállomáson történik.
A Windows Server 2008 R2 tartalmazza a bővített virtuális munkaállomás-infrastruktúrát (Virtual Desktop Infrastructure – VDI), amely a Terminálszolgáltatások funkcióinak kiterjesztésével juttat el bizonyos üzleti célú programokat az alkalmazottak távoli asztalára. A virtuális munkaállomás-infrastruktúrának köszönhetően a Távoli asztali szolgáltatások által egy számítógépre küldött programok már ugyanúgy elérhetők a Start menün, mint a helyileg telepített programok. Ez a megközelítésmód tökéletesebb asztali virtualizációt és jobb alkalmazásvirtualizációt biztosít.
Az asztali virtualizáció terén elsősorban olyan előnyök jelentkeznek, mint például a személyre szabott jellemzők jobb kezelése, a virtualizált asztalok és alkalmazások szinte észrevehetetlen integrációja a Windows 7 kezelőfelületén, jobb hangkezelési és grafikai teljesítmény, a webelérés vonzó, frissített megjelenése stb. A virtuális munkaállomás-infrastruktúra biztosítja a virtualizált erőforrások hatékonyabb használatát és a helyi hardverperifériákkal való jobb integrációt, valamint hatékony, új, virtuális felügyeleti szolgáltatásokat is nyújt.
Egyszerűbb és hatékonyabb kiszolgálókezelés
Bár a kiszolgálói operációs rendszer képességeinek bővítése mindig hasznos, az egyre növekvő összetettség és a kiszolgálók kezelőinek egyre több napi szintű munkája mindig hátrányként jelentkezett. A Windows Server 2008 R2 kifejezetten e probléma orvoslása céljából rengeteg fejlesztést tartalmaz szinte az összes felügyeleti konzolon. Ezen eszközök új szolgáltatásai a következők:
- Az adatközpontok energiafogyasztásának csökkentése és továbbfejlesztett kezelése a korábban említettek szerint.
- Továbbfejlesztett távoli felügyelet, egyebek között távolról telepíthető Kiszolgálókezelő.
- Továbbfejlesztett identitáskezelési funkciók a frissített és egyszerűsített Active Directory tartományi szolgáltatások (Active Directory Domain Services) és Active Directory szövetséges szolgáltatások (Active Directory Federated Services) révén.
A Windows Server 2008 R2 kiadásában továbbfejlesztették a Windows Server 2008 rendszerben bevezetett, népszerű PowerShell funkciót is. A PowerShell 2.0-s verziója jelentős mértékben bővíti az előző verzió nyújtotta szolgáltatásokat: több mint 240 új, előre elkészített parancsmagot, valamint új grafikus felhasználói felületet (GUI) is tartalmaz, amely professzionális szintű fejlesztőeszközöket biztosít új parancsmagok létrehozásához. Az új grafikus felhasználói felület egyebek között színes szintaxisjelölést, új üzemi parancsfájl-hibakeresési képességeket és új tesztelőeszközöket is tartalmaz.
Adatkezelés, nem csak a tárolók kezelése
A tárolórendszerek kezelése nem csak a lemezkezelést foglalja magában. Az IDC felmérése szerint 2008 és 2012 között a tárolt tartalom mennyisége évente összesítve 51%-kal nő. Ahhoz, hogy lépést tarthassanak, és versenyképesek maradjanak, a szervezeteknek hozzá kell fogniuk az adatok kezeléséhez az egyszerű lemezkezelés helyett. A Windows Server 2008 R2 az új fájlosztályozási infrastruktúrával (Windows File Classification Infrastructure – FCI) pont ehhez biztosít eszközöket az informatikai rendszergazdák számára. Ez az új szolgáltatás egy bővíthető, automatikus osztályozási mechanizmust hoz létre a létező fájlmegosztási architektúrán felül. Így lehetővé teszi az informatikai rendszergazdáknak meghatározott műveletek végrehajtását teljesen testre szabható osztályozással meghatározott fájlokon. A fájlosztályozási infrastruktúra a partnerekre is kiterjeszthető, így a Windows Server 2008 R2 felhasználói a közeljövőben minden bizonnyal további, a fájlosztályozási infrastruktúrára épülő szolgáltatásokkal is találkozhatnak majd az internetszolgáltatóktól.
Univerzális távelérés
Napjaink mobil munkaereje egyre nagyobb igényt támaszt az informatikusokkal szemben a vállalati erőforrások távoli elérése terén. A távoli számítógépek kezelése és felügyelete azonban folyamatos kihívást jelent, mert a nagy kiterjedésű hálózatok alacsony sávszélessége és a rendszertelen kapcsolódások és újrakapcsolódások akadályozzák a hosszabb időt igénylő munkaállomás-felügyeleti feladatokat, például a csoportházirendek módosításainak alkalmazását és a naprakészség frissítések és javítások telepítésével való biztosítását.
A Windows Server 2008 R2 rendszerben bemutatkozik egy DirectAccess nevű új csatlakozási típus, amely hagyományos virtuális magánhálózati (VPN) kapcsolat és ügyfélszoftver nélkül biztosítja a távoli felhasználók számára a vállalati erőforrások hatékony, zökkenőmentes elérését. A Windows Server 2008 rendszerben megjelent technológiák alkalmazásával a Microsoft olyan egyszerű felügyeleti varázslókkal bővítette a rendszert, amelyek segítségével a rendszergazdák az alapszintű DirectAccess-kapcsolat létrehozásához az R2 rendszerben és a Windows 7-ügyfélgépeken is konfigurálhatják az SSTP és az IPv6 protokollt, majd kiegészíthetik a kapcsolatot az R2 további felügyeleti és biztonsági eszközeivel, például felügyeleti házirendekkel és hálózatvédelmi (NAP) funkciókkal.
A DirectAccess technológia minden felhasználót minden esetben távoli felhasználóként kezel. A felhasználók számára így megszűnik a helyi és a távoli kapcsolatok közötti különbség. A DirectAccess mindezeket a különbségeket a háttérben kezeli. Az informatikai szakemberek továbbra is pontos hozzáférés-szabályozást és teljes peremhálózati védelmet valósíthatnak meg, ami enyhíti a munkaállomások biztonságával és felügyeletével kapcsolatos problémákat az összeköttetés mindkét végén.
Jobb teljesítmény és hatékonyabb felügyelet a fiókirodákban
Számos fiókirodai informatikai architektúra viszonylag kis sávszélességű kapcsolatot használ. A lassú, nagy kiterjedésű hálózati kapcsolatok rontják a fiókirodákban dolgozó alkalmazottak teljesítményét, mert a felhasználóknak gyakran várniuk kell a központi irodában tárolt tartalom elérésére, és a fiókirodák megfelelő sávszélességgel való ellátásának költsége akár a vállalat teljes informatikai kiadásainak 33%-át is elérheti. E probléma megoldása érdekében a Windows Server 2008 R2 új BranchCache funkciója csökkenti a nagy kiterjedésű hálózat (WAN) terhelését, és javítja a hálózati alkalmazások reakcióidejét.
Ha egy felhasználó olyan adatokat kér le a szervezeti hálózatról, amelyeket korábban valamikor már lekértek, a BranchCache rendszer a helyi (fiókirodai) hálózaton tárolt fájlhoz irányítja a kérelmet. Ha a fájl tárolása helyben történik, a felhasználó azonnal, nagy sebességgel hozzáférhet. Az ilyen fájlok nagyobb fiókirodák esetén helyi BranchCache-kiszolgálón, illetve egyszerűen a Windows 7 rendszerű helyi számítógépeken tárolhatók.
Egyszerűbb felügyelet kis- és középvállalatok számára
A Windows Server 2008 R2 rendszerrel a Microsoft nagyobb figyelmet szentel a kis- és középvállalatoknak és középvállalati ügyfeleknek. E kiemelt figyelem eredményeképpen ezek az ügyfelek a Microsoft termékeinek széles skálájáról választhatnak a Small Business Server rendszertől kezdve a Windows Essential Business Server rendszerig, illetve a Windows Server 2008 Standard kiadásáig. A Microsoft mindegyik terméket új felügyeleti eszközökkel látja el, hogy egyszerűbbé tegye a kis- és középvállalatok informatikai szakembereinek munkáját.
Jó példa erre az Active Directory új Active Directory Felügyeleti központja (Active Directory Administration Center), amely most egyetlen kezelőfelületbe foglalva, a PowerShell alapjain megvalósítva tartalmazza az összes korábban különálló felügyeleti felületet. Emellett a Microsoft mindegyik kiszolgálói szerepkörre kiterjesztette az ajánlott eljárásokat elemző eszközöket (Best Practice Analyzer), hogy az összes kiszolgálókonfigurációt szinkronban tarthassák a legújabb ismeretekkel. És végül, de nem utolsósorban, említést érdemel a Windows Server biztonsági mentési segédprogramja is (Windows Server Backup). Ez a telepítés után azonnal rendelkezésre álló, hosszú ideig másodlagos eszközként kezelt biztonsági mentési alkalmazás is komoly fejlesztésen esett át, hogy részletesebb támogatást nyújtson a biztonsági mentési feladatok megtervezéséhez, így egyebek között már támogatja a rendszerállapottal kapcsolatos műveleteket is. Emellett optimalizálták az alkalmazást, hogy gyorsabban fusson, és kevesebb lemezterületet használjon.
Említést érdemel még az új Windows Server biztonsági mentési segédprogram. A Microsoft jelentősen továbbfejlesztette ezt a telepítés után azonnal rendelkezésre álló biztonsági mentési alkalmazást, hogy részletesebb támogatást nyújtson a biztonsági mentési feladatok megtervezéséhez, és egyebek között támogassa a rendszerállapottal kapcsolatos műveleteket is. Emellett optimalizálták az alkalmazást, hogy gyorsabban fusson, és kevesebb lemezterületet használjon.
Minden idők legerősebb web- és alkalmazáskiszolgálója
A Windows Server 2008 R2 számos olyan frissítést tartalmaz, amelyek együtt minden idők legjobb Windows Server alkalmazásplatformjává teszik, de ezek közül is az egyik legfontosabb az új Internet Information Services 7.5 (IIS 7.5).
Ez a frissített webkiszolgáló az IIS-kezelő kiterjesztése, az IIS PowerShell-szolgáltató megvalósítása és a .NET-keretrendszer Server Core telepítésben való kihasználása révén számos, a felügyeletet egyszerűsítő szolgáltatást nyújt. Az IIS 7.5 új támogatási és hibaelhárítási funkciókat is tartalmaz, ezek között említendő a konfigurációnaplózás és a dedikált, ajánlott eljárásokat elemző eszköz (Best Practice Analyzer). A Windows Server 2008 rendszerrel elérhető legnépszerűbb választható kiterjesztések közül is sokat integráltak a rendszerbe, egyebek között az URLScan 3.0 eszközt, amelynek új neve kérelemszűrő modul (Request Filter Module).