Átállás más platformokról

Átállás a Windows rendszerre nagygépes és középméretű rendszerekről, illetve UNIX és Linux platformról

Régebben az elsődleges üzleti alkalmazásokat nagygépes (mainframe) és középméretű (midrange) rendszereken, illetve UNIX/RISC platformokon futtatták. Ezek a rendszerek biztosították az ilyen munkaterhelések ellátásához szükséges teljesítményt, megbízhatóságot és szervizelhetőséget. A Windows 2000 megjelenésével azonban elkezdett változni az a nézet, hogy csak ezek a platformok alkalmasak a kulcsfontosságú nagyvállalati alkalmazások futtatására. A Windows Server 2003 megjelenése még jobban felgyorsította az üzletmenet szempontjából létfontosságú alkalmazások Windows Server platformon való rendszerbe állításának ütemét. A most megjelent Windows Server 2008 R2 rendszer a legösszetettebb feladatokat is ellátja a korábbinál nagyobb megbízhatóság, méretezhetőség és felügyelhetőség mellett. Emellett a kisebb birtoklási költség, a nagyobb agilitás, valamint a kiterjedt és folyamatosan növekvő partnerrendszer révén a Windows Server 2008 R2 sokkal nagyobb értéket kínál a fent említett korábbi rendszereknél.

Az alábbi táblázat ismerteti a nagygépes rendszerek elsődleges szolgáltatásait, és megfelelteti azokat a Windows platform nyújtotta szolgáltatásoknak.

 Nagygépes rendszerWindows Server 2008 R2
MéretezhetőségElsősorban vertikális méretezhetőség – memória és processzorok hozzáadásával növelhető kapacitásVertikális méretezhetőség akár 256 logikai processzor támogatásáig; horizontális méretezhetőség a korszerű fürtözési képességeknek köszönhetően
VirtualizációHardverparticionálás és HypervisorDinamikus hardverparticionálás és Hypervisor; akár 64 logikai processzor támogatása a gazdagép processzorkészletében
Rendelkezésre állásRedundáns összetevők, a rendelkezésre álló erőforrások dinamikus újraelosztása16 csomópontos fürtözés, földrajzilag szétszórt fürtök támogatásával

További információ A vállalat képessége a működés szempontjából fontos igények kielégítésére című cikkben olvasható.

A középméretű rendszerek közé többnyire az IBM System i (például az iSeries vagy az AS/400), a HP OpenVMS és a HP 3000 rendszereket sorolják. A nagygépes rendszerekhez hasonlóan ezek is az 1970-es évekből erednek, azóta nőttek az iparággal szemben támasztott elvárásokkal együtt. E rendszerek számának az utóbbi öt évben bekövetkezett csökkenése jól tükrözi egyre csekélyebb szerepüket. Az alábbi táblázat összefoglalja a középméretű rendszerek legfőbb jellemzőit és az azoknak megfelelő Windows-szolgáltatásokat.

 Középméretű rendszerWindows
Egyszerű felügyeletBeépített, szöveges felügyeleti konzol kisebb rendszerekhezGrafikus kiszolgálókezelő és varázsló által vezetett konfiguráció
Integrált megoldásBeépített adatbázis-kezelés, hálózatkezelés és fejlesztés20 kiszolgálói szerepkör, egyebek között címtár, biztonsági szolgáltatások, távelérés, fiókirodai támogatás és webszolgáltatások
Megbízhatóság, rendelkezésre állás, szervizelhetőségNaplózás, helyreállítás az összetevők hibája után, fürtözés16 csomópontos globális fürtözés, a munkaterhelés dinamikus elosztása a virtualizáció révén

A UNIX-alapú rendszerek az egyes osztályok és részlegek rendszereiből nőtték ki magukat nagyvállalati rendszerré. Bár nem kötődnek szigorúan a RISC platformhoz, a RISC és a UNIX ugyanabban az időszakban érte el népszerűsége csúcsát. Az alábbi táblázat bemutatja a UNIX-alapú rendszerek fő előnyeit és az azoknak megfelelő Windows-funkciókat.

 UNIXWindows
ParancsfájlkezelésKorszerű parancsfájlkezelést támogató több parancsértelmezőWindows PowerShell 2.0 parancsértelmező és feladatalapú parancsfájlkezelés
MéretezhetőségKisméretű egyprocesszoros és nagy teljesítményű, párhuzamos többprocesszoros rendszerek támogatásaHagyományos kiszolgálótól az adatközpontig, akár 256 logikai processzorral és korlátlan számú virtuális partícióval
Fő kezelőkonzol nélküli támogatási rendszerHelyi kijelző nélküli, távolról felügyelt háttérirodai kiszolgálókA Windows Server Core telepítési lehetőség által támogatott, fő kezelőkonzol nélküli kiszolgálói szerepkör

További információ A vállalat képessége a működés szempontjából fontos igények kielégítésére című cikkben olvasható.

A LINUX kifejlesztése a nyílt forráskódú közösségben kezdődött. A hobbiprogramozók és a web korai alkalmazói számára ez volt az elsődleges platform. Ahogy nagyvállalatok is fontolóra vették a használatát, nyilvánvalóvá vált az igény a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhető támogatásra, hiszen az üzletmenet szempontjából kulcsfontosságú rendszerek támogatása nem bízható nyilvános fórumokra. Az ilyen szintű támogatás csak meglehetősen költségesen érhető el különböző vállalatoktól, például a RedHat disztribútortól. Az alábbi táblázat bemutatja a LINUX és a Windows néhány főbb jellemzőjét.

 LINUXWindows
Teljes birtoklási költség (TCO)Ingyenes disztribúciók, de támogatási igény esetén meredeken növekvő költségekVersenyképes teljes birtoklási költség, különösen a benne foglalt támogatás, felügyeleti eszközök és elérhető erőforrások figyelembevételével
Nagy közösség és partnerrendszerLátszólag nagy közösségVilágszerte több mint 380 000 partner
BiztonságJó tapasztalatok a biztonság terén, de a biztonság nagyfokú függősége a telepített csomagoktólHálózatvédelem (NAP), Server Core telepítési lehetőség, kiszolgálói biztonsági házirendek kezelése (Server Security Policy Management), Windows BitLocker meghajtótitkosítás

További információ A Windows és a RedHat összehasonlítása című cikkben olvasható.