6 módszer telefonfeltörések ellen és az eszközbiztonságért

A globális mobiltelefonok piaca telítettebb, mint valaha. A International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat 2017 márciusi, okostelefonokkal kapcsolatos, a 2017-2021-es időszakra vonatkozó nemzetközi előrejelző jelentése szerint 2017-ben 1,53 milliárd eszközt adtak el, ami 4,2 százalékos növekedést jelent a 2016-os 1,47 milliárdhoz képest. 2021-ben pedig az éves eladások száma eléri majd az 1,77 milliárdot. Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy továbbra is elképesztően sok mobileszköz lesz használatban világszerte.

És míg ez remek trend azok számára, akik barátaikkal, családjukkal, ügyfeleikkel és munkatársaikkal szeretnének kapcsolatban maradni, addig – a mobiltelefon-feltörések elszaporodása miatt – az adatok is fokozott veszélynek vannak kitéve. Szerencsére azonban van létezik pár egyszerű módszer, amellyel fokozható a mobileszközök biztonsága, megvédhetők az adatok és a személyes információk. Lássuk csak:

  • A szoftverek és appok legújabb verzióit használja. Ez ugyan alapvetőnek tűnhet, mégis sokan elhanyagoljuk a telefon szoftvereinek és a letöltött appoknak a frissítését (vagy egyszerűen megfeledkezünk róla). Igen, némi időbe telhet, és igen, új, idegesítő változásokat hozhat a jól bevált felületeken, de ugyanakkor naprakészen tartja a telefon biztonsági szoftvereit és appjait, ez pedig kellő védelmet adhat a támadókkal szemben, és megakadályozhatja a személyes adatok illetéktelen kezekbe kerülését.
  • Felhőalapú eszközöket használjon, amelyek minden eszközről elérhetővé teszik fájljait, és a legújabb biztonsági szoftverekkel és javításokkal vannak felvértezve. Így egyrészt nem kell rendszeresen szoftverfrissítéseket keresni a legfontosabb alkalmazásokhoz, másrészt lehetővé teszi, hogy bárhonnan dolgozhasson: telefonon, laptopon, asztali számítógépen vagy táblagépen.
  • Fontolja meg, mit telepít. Mindannyian szeretjük az új appokat: kényelmesebbé teszik a mindennapokat, hatékonyabbak lehetünk, vagy egyszerűen kikapcsolódhatunk velük. Egyes appok azonban jogosultságot kérhetnek a fájlok olvasásához, a kamera vagy a mikrofon használatához. Ezekre az engedélyekre jellemzően szükség van, de sebezhetőbbé is teszik az eszközt a támadásokkal szemben. Önnek kell megítélnie, hogy ezek az engedélyek megérik-e a velük járó mobilbiztonsági kockázatot – mérlegelje a veszélyeket és az előnyöket, és ez alapján hozzon döntést.
  • Kezelje fenntartásokkal az ingyenes, nyilvános Wi-Fi-hálózatokat. Mindenki szereti az ingyenes Wi-Fi-t, a telefon védelmét mégis úgy biztosíthatja a legkönnyebben, ha nem csatlakozik ezekhez a hálózatokhoz. A Wi-Fi-hálózatok tökéletes táptalajt adnak az identitáshamisításos támadásokhoz, amelyek kihasználhatják az Ön jóhiszeműségét, és visszaélhetnek a telefonján tárolt adatokkal. Ez történt pár éve a Szocsiban rendezett téli olimpián is, amikor több ezer ember csatlakozott nyilvános Wi-Fi-hálózatokhoz, önként adva hozzáférést a támadóknak eszközükhöz és adataikhoz.
  • Csak otthon, az autójában vagy más biztonságos, megbízható helyen töltse a telefonját, mert a nyilvános USB-töltés kockázatos lehet. Az USB-töltőkábel ugyan nem csak elektromos feszültséget biztosít, de adatok küldhet és fogadhat. Amikor ilyen vezetékkel csatlakozik ismeretlen áramforrásokra, akkor fennáll a veszélye annak, hogy támadók kapcsolódnak a telefonjához, másolatot készítenek jelszavairól, banki adatairól, névjegyeiről, fényképeiről, leveleiről, hang- és szöveges üzeneteiről és az eszközön tárolt egyéb adatokról.
  • Állítson be eszközjelszót. Alapvetőnek tűnhet ez is, a telefon feloldásának megnehezítése mégis csírájában fojthatja el a mobiltelefon feltörését. A biometrikus bejelentkezéssel vagy egy igazán bonyolult jelszóval komolyan megnehezítheti a telefon zárolásának feloldását, ezzel pedig nagyobb biztonságban tudhatja adatait. Egy igazán elszánt támadó persze képes a rendszert megkerülve feltörni a telefont, de a telefon automatikus zárolása (a használatot követően azonnal) további mobilvédelmi réteget biztosít, amely eltántoríthatja a potenciális támadókat.

A mobilbiztonság ugyan újkeletű szükség, mégse kell bonyolultnak lennie. Néhány egyszerű óvintézkedéssel – például az appok és az operációs rendszer rendszeres frissítésével, a telefon biztonságos és megbízható helyen történő töltésével vagy a képernyő megfelelő zárolásának beállításával – fokozhatja a telefon biztonságát, és megvédheti bizalmas adatait.

A szerzőről

The Microsoft 365 team is focused on sharing resources to help you start, run, and grow your business.

A Microsoft 365 használatbavétele

Ez a jól ismert Office, plusz az együttműködést segítő eszközök, amelyekkel még hatékonyabb lehet – bárhol, bármikor.

Vásárlás
Kapcsolódó tartalom
Business Tech

Mi történik, ha a cégek nem biztosítanak megfelelő védelmet a szellemi tulajdonoknak?

További információ
Business Tech

Ügyféladatok – Hasznos újítások az adatvédelmi szabályok betartásával

További információ
Business Tech

6 tevékenység a felhőben – a tároláson túl

További információ
Business Tech

Profi levelezőszolgáltatások profi cégeknek

További információ

Az Üzletnövelési központ nem nyújt profi adó- vagy pénzügyi tanácsadást. Helyzete megbeszéléséhez forduljon saját adó- vagy pénzügyi tanácsadójához.