Microsoft Innovatív Iskola Program

A Microsoft Partners in Learning for Schools, azaz a Microsoft Innovatív Iskola Program az iskolafejlesztés folyamatában nyújt támogatást az intézményeknek, elsősorban az intézményvezetőknek a stratégiai tervezés során megfogalmazott célok elérésében és a fejlesztendő területek meghatározásában. A program az IKT-eszközök használata, a fizikai és virtuális tanulási környezet fejlesztése és a pedagógusok képzése terén kínál követendő példákat a részt vevő intézmények vezetői számára, melyek hosszú távon is segítik a fenntartható profilfejlesztést és az innovációs kultúrát.

Magyarországon a 2012 tavaszán indult első Microsoft Innovatív Iskola Programba 50 olyan példaértékű általános és középiskola kapott meghívást, amelyek felismerték az oktatás megújításának szükségszerűségét és nap mint nap tesznek is ezért.

Az iskolafejlesztő program a 2013/2014-es tanévben is folytatódik, bármely hazai köznevelési intézmény jelentkezhet iskolatípustól és fenntartótól függetlenül. A részvétel ingyenes.

Az alábbi összefoglaló megismerése után regisztrálja intézményét!


Jelentkezési lap


Az intézmények által megszerezhető elismerések a PiL Network képzési rendszerben:

  • Microsoft Partners in Learning Iskola
    Az intézmény pedagógusai regisztrált tagjai a PiL Network szakmai közösségnek, és kitöltik az iskolai profilt is.
  • Microsoft Innovatív Iskola
    Az intézmény elkötelezett az innovációs kultúra felfedezése, tervezése és fejlesztése iránt. Az iskolai profil kitöltésén túl a minősítés a Windows az osztályteremben online képzés elvégzésével és a „Miért érdemes váltani: Váljon Innovatív Iskolává” című videó megnézésével szerezhető meg.

Nemzetközi háttéranyagok és tapasztalatok felhasználásával, a gyakorlatban már kipróbált koncepciókra építve a hazai program a Microsoft innovációs modelljét alapul véve foglalja rendszerbe a modern oktatási intézményvezetéssel kapcsolatos információkat, melyek nélkülözhetetlenek a 21. századi oktatás megvalósításához.

Amiben az innovatív iskolák programja segíti az intézményeket:

  • a jövőkép megtervezésében:
    stratégiaépítő tréningek és webináriumok az intézmények adottságainak, igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételével.
  • kapacitásfejlesztésben:
    pedagógiai és technológiai segédletek megosztásával, amelyek elősegítik a 21. századi oktatási módszerek beépítését a tanárok mindennapi tevékenységébe.
  • mérésben:
    mérési és értékelési eszközökhöz való hozzáféréssel, amelyek a 21. századi oktatás hatását vizsgálják.
  • újfajta tanulási környezetek, közösségi terek megtervezésében és kialakításában:
    a 21. századi tanulási és tanítási formákat szem előtt tartva.
  • a szakértőkkel való együttműködésben, kapcsolatépítésben:
    az online és személyes találkozókon a programban részt vevő iskolák vezetői hazai és nemzetközi szakértőktől tanulhatnak, megoszthatják egymással tapasztalataikat, intézményi jó gyakorlataikat.

A program végén készült felmérésben így vélekedtek a résztvevők arról, mi változott intézményükben a program hatására:

  • a pedagógusok szemlélete, a tanárok hozzáállása az innovációkhoz,
  • a legfontosabb a 4K beépülése pedagógiai munkánkba,
  • többen ráhangolódtak az innovációkra, tudatosabb lett az IKT-eszközök és az internet használata,
  • szélesedtek a tanítási módszerek,
  • hatékonyabb lett a tanárok együttműködése,
  • megismertünk és alkalmaztunk néhány korábban nem ismert szoftvert,
  • a gyerekek használni kezdték azokat a területeit az iskolaépületnek, amiket eddig nem.